Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 3. szám - Beke József: Archaikus elemek Arany János költői nyelvében
A tájnyelvi formák szokatlansága, a köznyelvitől, maitól való elütése önmagában is egy más gondolkodásformát sugall, mely kétségkívül [...] a múlt felé mutat." (Magyar Nyelvőr 1954. 371.) Megjegyzem itt, hogy Dugonics András műveit Katona József is nagy valószínűséggel olvasgatta szegedi diák korában, s az ott tapasztaltak is bizonyára hatással voltak a Bánk bán szerintem korántsem véletlenül, hanem szintén tudatosan archaizáló nyelvére. (Lásd erről A szenvedő szóalakok használata a Bánk bán és a kor irodalmának nyelvében c. cikkemet: Magyar Nyelv 2007. 311.) Az elavult és a tájnyelvi elemek alkalmazásának célja természetesen mindig az adott alkotás művészi egységének, a téma és a kifejezésmód harmóniájának szolgálata. Ezek segíthetik megteremteni a történelmi tárgyú művek hiteles légkörét, hiszen az csak természetes, hogy az elmúlt kor világában mozgó emberek nemcsak a kornak megfelelően öltöztek, viselkedtek, hanem a maitól eltérően beszéltek is. Arany történeti tárgyú műveiben a kései olvasó számára persze gyakran fejtörést okozhat egy-egy elavult nyelvi kifejezés, de - amint látni fogjuk - számos esetben a költő maga is gondolt erre, ezért magyarázatokat fűzött bizonyos szavakhoz. [Ezek a jegyzetek a továbbiakban itt mindig dőlt betűkkel szerepelnek, utánuk a költő aláírása: Arany /.] 2 Arany János a Toldit 1846. október 26-án fejezte be, s úgy tudjuk, tíz év múlva egy késmárki tanár már olvastatta tanítványaival, bár iskolai kötelező tananyag csak jó húsz év elteltével, 1879-től lett. Akkor még csak itt-ott kellett megértéséhez hozzáfűzni magyarázatokat, bizonyára elég volt az a húsz, amelyet maga a költő odaírt egyes szavak (pl. a munka „dandárja" = halmaza, csoportosa; „toportyán" = réti farkas) vagy szólásszerűségek világossá tételéül: „felült Lackó a béresek nyakára" = így gúnyolja tréfásan a magyar paraszt azon mezei munkást, ki a nap és a dolog hevétől bágyadtan a munkára ráunt. Arany ]. (Toldi I. ének.). A megírás óta eltelt több mint másfél száz esztendő alatt annyit változott a bennünket körülvevő világ, és vele a nyelvünk, hogy ma már a Toldiban bizonyára húsznál jóval több olyan kifejezés akad, amelyet a mai gyerekeknek magyarázni, esetleg ábrázolni kell, amint ezt a Toldi-szótár meg is teszi. (Pásztor Emil: Toldi-szótár. Arany János Toldijának szókészlete, Tankönyvkiadó Bp., 1986) Hiszen aki a mai diákok közül nem látott még gémeskutat, bizony aligha értheti ezeket a szemléletes sorokat: Ősztövér kútágas, hórihorgas gémmel Mélyen néz a kútba s benne vizet kémei: Óriás szúnyognak képzelné valaki, Mely az öreg földnek vérit most szíja ki. Aki nem tudja, hogy ki volt a kévekötő, mit csinált a térdével, annak titok marad a következő szép hasonlatnak az értelme is. A felnőtt vitézről szóló, Daliás idők című elbeszélő műben olvasható, hogy Toldi a lovas viadalban az ellenfelét kiüti a nyeregből, majd a földön 41
