Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 3. szám - Szörényi László: Arany János, ha jegyzetel

Szemlében. A lapban csak két rész jelent meg belőle, a harmadikat a hatalmas botrány miatt, amelyet elsősorban Tompa levelei közvetítettek neki, Arany pedig nem akart szinte egyetlennek megmaradt utolsó barátjával, aki sértve érezte magát, összeveszni egy életre, ezért csak az 1878-as kiadásban engedte megjelentetni, amelyet László fia rendezett sajtó alá. Ebben egészen másképp gondolja a nemzetivé hasonított klasszicizmust, mint annak idején Erdélyi. A cikk - kimondatlanul - az ő nézeteivel vitatkozik. Erdélyi örül annak, hogy a lírába olvad, mint valami nagy egységesítő műnembe minden korábbi műfaj. Arany viszont nem a klasszicista díszletet, nem a mitológiát, nem a görög metrum vagy a görög nevek varázsát akarja megőrizni, hanem azt a semmivel össze nem hasonlítható élt, amely egy-egy remekműből sugárzik ki az egész műfajra. Ezért a „dal" helyett, amely ennek a műfaj utáni műfajnak lenne valamiképpen a neve Erdélyinél, ő szeretné még továbbra is megkülönböztetni az ódát, az elégiát és az epigrammát, amelyek mindegyikének megvan az átmenthető és semmi mással nem helyettesíthető értéke.

Ebben a gondolatmenetben felmerül Catullus neve is: „Róma dalát inkább fól- leljük Catullus dévajságiban, melyekbe ottan-ottan az utczai réja is belehangzik, mint Horatiusnál, kinek még dalszerű szerzeményein is megvan bizonyos ódái lendület. "n Ugyanebben a részben, az egésznek és egyúttal az egész tanulmánynak a legvégén így védi meg az epigrammát: „Csupán formajáték-e az, ha a költő minden melegét, s erejét concentrálja egy villámban, hogy növelje hatását? Azon 4-6 soros couplet-k, minők újabb korban inkább vázolnak s elmosnak valami árva gondolatot, hogysem a rövidség által hatályosabbá tennék, sohasem mérkőzhetnek a görög epigrammafelségével. De ki olvasná ma már, ki érzené szépségeit egy oly epigrammának, minőt például Vörösmarty amaz örök példányok [= példaképek, Sz.L.] után írt, - Árpád sírverséül:

A Duna habjainál ki van itt a kisded üregben Pusztán, s omladozó hamvai jeltelenül ?

Menj harsogva folyam! mely gyakran vitted emelve A győző seregét, zengj hadat álmaihoz;

S melyet szerze, te légy, ország, az erősnek örök jel:

Népvezető Árpád hamvai nyugszanak itt. "12 13

Arany ebben a szellemben jó erős villámot csavart egy Catullus-helyből, a Liber, azaz Catullus megszerkesztett verskötetének XXXVI. darabjából, amely a különben ismeretlen rossz, sőt legrosszabb költőt, Volusiust szidja, aki meglepő módon Annales című eposzát saját szarával írta papírlapra. Latinul így hangzik (Arany még nem olvashatta Devecserit, de a mi kedvünkért természetesen a magyar fordítást közöljük):

12 Arany János, Irányok, III. = Arany János Összes művei, XI., Prózai művek, 2. - Arany János Prózai művei 2. 1860-1862, s. a. r. Németh G. Béla, Bp., Akadémiai Kiadó, 1968, Nr. 26., 154-170., 169., jegyzetek: 685-691. (Németh G. Béla itt fejti ki, hogy miképpen polemizál Arany Erdélyivel.)

13 Uo., 170.

36