Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 3. szám - Hász-Fehér Katalin: „Szemed, hiszem, hogy híven fölleli” – Az Arany-ábrázolások jelentéséről

Miután Aranynak 1877-ben sikerül lemondania az akadémiai főtitkárságról és Kapcsos könyvébe kezdi írogatni az Oszikék verseit, 1880 táján megrajzol egy térképet a margitszigeti sétáiról.105 A Margitsziget, kivastagított körvonalaival, Arany útvonalaival és kedvelt helyszíneivel, a fenyvessel, a rózsással, a konyhakerttel, az ártézi kúttal és a padokkal olyan hatást kelt, mint egy magánbirodalom. Az itt keletkező verseinek esztétikai világában jól megférnek egymással a legkülönfélébb szereplők: a kis lepkétől kezdve a tamburás öregúrig és pincérig, a boszorkánytól a képmutogatóig, a Toldi szerelme országokat benépesítő szereplőgárdájáig, vagy a rác hajósoktól a gyermekkori emlékekig. Még József nádort is elfogadja, amikor az sétáin felkeresi. Öregkori képén városi kabátban, polgári szalonkörnyezetben látjuk őt viszont, apró jeleivel régi költői ikonográfiájának, de mintha már nem a dac, az ellenállás, hanem a belesimulás, rejtőzés, az észrevétlenség, a végleges kivonulás jellemezné abba a költői világba, ahová Nagykőrösről, az Akadémiáról, a tanári, hivatali, intézményes és társadalmi életből mindig is vágyott.

Arany János arcképeit, fotóit sorra véve nem mindegy tehát, mit nézünk és mit látunk. Mert csábít a lehetőség, hogy egyetlen képből értelmezzük egész költészetét, ahogyan Schöpflin Aladár tette, amikor „atavizmusról" beszélt az otthonias, kényelmes öltözetű Arannyal kapcsolatban. De hasonlót az újabb korszakokban is olvashatunk, Szegedy-Maszák Mihály tói:

„[...] életművére bizonyos fokú provincializmus jellemző: mindig is csak a magyar olvasók láthatják meg benne a nagy költőt. Ez a provincializmus olykor még irodalomszemléletében is megmutatkozott: a német, angol s francia irodalomról azt hitte, hogy »leszámítva egy-két világhírű celebritást« semmivel sem különb a magyarnál."106

S ha párosítjuk ehhez Kosztolányi szavait, aki szerint „Arany sohase tudott gyökeret fogni a fővárosban", mert „a lelke mindig vidéki maradt", az Arany-portrék elemei ezzel ellentétben mást sugallnak: hogy Arany számára nem oszlott fel a világ hazára és nem hazára, városra és provinciára, haladásra vagy maradiságra. Egyetlen világa volt, melyet nem lelt fel egyetlen világban sem: a költészet.

105 A térképet ma a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum őrzi.

106 Szegedy-Maszák Mihály: Az átlényegített dal = Az el nem ért bizonyosság, Elemzések Arany lírájának első szakaszából, szerk. Németh G. Béla, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1972, 291-358., itt: 304.

27