Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 3. szám - Hász-Fehér Katalin: „Szemed, hiszem, hogy híven fölleli” – Az Arany-ábrázolások jelentéséről

„Arany e képen csakugyan az, a mi egész életében volt: a tipikus nagyszalontai tekintélyre jutott polgár. Az öltözete, a magatartása, ülésének egész módja, a hogy a lábait maga elé rakja, a hogy a botját és kalapját tartja, az arczkifejezése, a fejtartása, a bajuszviselete, az egész alak, úgy a hogy van, annyira magán viseli a gazdálkodó lakosságú alföldi város jellemét, hogy ha nem ismernők oly kedves arczvonásait, ráismernénk: ez nem lehet más, mint valamelyik magyar alföldi város módos, tisztességtudó és magára tartó polgára [...] S mennyire jellemző ez az egész magyarságra, mennyire benne van ebben az ezer esztendei falusi gazdálkodó életnek vérré vált megszokása, a mely nem is tud elképzelni más életformában való boldogságot s atavisztikusan egyedül lehetséges és kielégítő életmódnak érzi a földből élő ember életmódját."

A képet az elhárítás és elutasítás eszközéül használó Schöpflin Aladár nem titkolja, hogy a kései, öregkori Arany közelebb áll hozzá, mert az már „benne élt a városban", az akkor keletkezett versei már „a fővárosban, a kultur-életben élő ember lelki hullámzás[ai]".

Nem Schöpflin Aladár az első, és nem is egyedüli, aki Arany külsejét, modorát összeköti emberi és költői jellemzésével. Ismeretes Eötvös József szinte mentegetőző, lemondó jellemzése 1866-ból, amikor Rónay Jácintnak írja le a titoknokot:

„Ön szorosabb hivatalos összeköttetésben leend az akadémiai titkárral [...] ő nem udvarias, nem barátságos egyéniség, de ezt ne vegye szigorúan; Arany János jobb, mint aminőnek mutatkozik, s talpig becsületes ember. Nem társaságba való férfiú, ezt ő jól tudja, azért kerüli a tudományt; de odatűztük lobogóul a kalpagra, most már ott kell ragyognia."79

Ugyancsak sokatmondó egyik munkatársának feljegyzése 1884-ből, arról az eseményről, amikor az 1860-as évek elején (amikor a családi kép is készült) először látogatta meg Aranyt:

„Hallottam azelőtt is Arany igénytelen külső megjelenéséről, talán túlságosan is szerény modoráról, de oly igénytelennek, minőnek előttem valóban mutatkozott, soha nem képzeltem volna."80

„Tekintélyre jutott polgár", atavisztikus ragaszkodás a földhöz - mondja Schöpflin Aladár; „nem udvarias, nem barátságos" - mondja rá Eötvös József; „igénytelen” - mondja rá munkatársa. Vajon mit láthattak ők annyira másként, mint a régi, ifjúkori barát, Rozvány György, aki az 1890-es években azt veti a pestiek szemére, hogy nem ismerték igazán Aranyt:

79 Rónay Jácint, Napló-töredék. Hetven év reményei és csalódásai, I—VIIL, Pozsony, Nyomatott kéziratul tíz példányban, Stampfel, Eder és társai, é. n. [1885-1888] IV, 186. és idézi Keresztury Dezső: „Csak hangköre más", Arany János 1857-1882, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1987, 424.

80 Budapesti Hírlap, 4(1884)/232, aug. 22., péntek, 1-2. old.

21