Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 2. szám - Balázs Géza: Elfeledett írónemzedékünk (Szakonyi Károly: Írók lámpafénynél)

Felrémlik a modern rabszolgatartás. Amikor az ember baklövések folytán egyre jobban belegabalyodik a törvénybe... „Hátiszen megegyezhetünk..leplezik le az orvhalászt. (Bertha Bulcsu: Jégnovella) - Nehéz nem megrendülnünk, ezt nevezik az esztéták katarzisnak: a vadászok által meglőtt pityergő fácántyúk bögyén vérgyöngy fut végig, fácánkakas párja az emberrel szembenézve büszkén és dühösen védelmezi, tolisátra alá fogja... (Szabó István: Levél) - Apa és fiú kijátssza és gyötri egymást: be kellene állni a „csoportba", hogy legyen pénz, no de a becsület! (Szabó István: Nehéz, téli nap) - Mindenki verseng, mindenki győzni akar, pláne az ökölvívásban, de a zuhanyzóban: „Te meg tudnád tenni, hogy kiverd valakinek a fogát?" (Gerelyes Endre: Kilenc perc) - Az élet nagy fordulata: „Sohasem felejtem el azt a napot, amely a kutyák pusztulását hozta. Pusztult akkor már minden a ház körül." Pusztult a park, pusztultak az emberi viszonyok... S az apa a tolószékből fölkelve, talán utolsó cselekedetként lelövi a vadászkutyákat. (Tatay Sándor: A nagy park helyén) - Multikulturális világ: csángó, zsidó, román „vér kavarog" és tájnyelvi és jiddis beszéd. (Cseres Tibor: A Baragán közepén) - A Jó Bőr nevű csaj, takarítónő, akit senki se hagy békén. (Császár István: Rövid történet a szépségről, amelynek egyetlen birtokosa vagyok) - Fölszökő családi indulatok - kései tükörben: földhözvágott dinnye, kalapáccsal összetört karácsonyi ajándék, persze pusztán nevelési célból: „Azért volt, hogy ne légy boldogtalanabb a nagy átlagnál. Mert aki minden repülőgéptől elvárja, hogy repüljön, az nagyon meg tud ám boldogtalanodul" (Rákosy Gergely: Mennyből az oroszlán) - „Felétetni... másokkal?" rökönyödik meg a parasztasszony. Az új nyelvtanban az első személy nem az én, hanem a mi. Az egy kis hazai szétosztása a kollégiumban, az önzés legyőzése; tegyük hozzá: egy időre. (Galgóczi Erzsébet: Egy kosár hazai) - A téli hülye és a nyári hülye között van különbség, a nyárin rögtön látszik (Kardos G. György: Tamo daleko) - „Harmadik hónapja éheztünk..." Nagyapa szétosztja a vacsoráját. „Gondolod, Ferkó? Gondolom..." (Sánta Ferenc: Jótett helyébe) - ... Móni, aki karácsonyestére mézet szerez az ezrednek, majd szökevényként elkísérik (Tersánszky Józsi Jenő: A szenteste hőse) - Harc a farkassal, a félelem, a farkas legyőzése. (Sarkadi Imre: Farkaskaland)- Van egy másik világ. Bennünk. A magunkban megalkotott köztársaság: Masoko. (Lázár Ervin: A Masoko Köztársaság) - A kutakat nem csak lefelé lehet ásni. (Lázár István: A bolond kútásó) -Régvolt világ: patyolat, vasszürke kád a mosoda, „ragacsos ragály-lepedők, tífusz-lepedők, rabok durva darócpokróca, halottak halott-lepedője..." (Mándy Iván: A mosoda) - Egy budai rejtélyes utca, Hajnalka utca, mely háromszor kezdődik és négyszer fejeződik be. (Galsai Pongrác: Hol van az a ház?) - Igazi egyetemeink. Korányi Sándor, a nagy belgyógyász úgy tanítja a medikust, hogy Tolsztoj a legjobb anamnézisben (Illés Endre: A só íze) - A sárga pipacsok emlékezni kényszerítenek: „Akik hozzászoktak a kórházhoz, félnek meggyógyulni." (Lengyel József: Sárga pipacsok) - Élni kell: és a szanitécnek halottakat számolni, de ha véletlenül rosz- szul számol... (Hernádi Gyula: A gyilkos) - Egy épületbontó brigád kemény törvényei: „Azt mondják, nem kaphatsz annyit, mint mi". (Simonffy András: Lázadás reggelig) - A halottakat el kell temetni... - de a szülőfaluban, de mi van, ha a szabályzat nem ezt mondja. (Gáli István: Végtisztesség) - Lujza néni szépen lassan kopasztotta a családot, majd rájöttek. Ekkor Lujza néni visszatámadt: Mindenki lopna, ha szabadon hagynák, a bűnért ketten felelnek. „A bűn büntetést érdemel - de valamit meg kell hagyni mindenkinek, egyvalamihez joga van mindenkinek." (Thurzó Gábor: Kifosztjuk Lujza nénit) - Munkásfölvétel nincs! „Milyen szívesen nyögnék bármilyen nehéz súly alatt, ebben a tétlenségben még megőrülök." (Gelléri Andor Endre: Egy fillér)- Az elszaladt két évtizedben csak a lakásügyünkre tudok gondolni. „Huszonöt évig nyomor, összeszorított fog, kínlódás, s mégis, maga volt a boldogság. Aztán jött a kényelem, a tágasság, a bőség, hiszen az utolsó adósságot is kinyögtük - és mostanában én az egyik szobában sírok, Ferkó a másikban csapkod, Mariannák a harmadikban veszekszenek. Ki érti ezt, szívem?" (Bárány Tamás: Boldogság) - „Megöltek egy legényt / Hatvan forintjáért, / Bévetették a Tiszába / Piros pej lováért." A novella újrahangszereli ezt a népdalt. Bútoráért kiirtanak egy tanyasi családot. Jakab nem érti, és azt terjeszti, úgyis kimossák a gyilkosokat. Az ügyész meghívja a kivégzésre, hogy megbizonyosodjék a törvény igazságáról. De Jakab most sem hiszi el: „Ót nem végzik ki...

108