Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 2. szám - Papp Máté: A nagy látvány (Villányi László: Kimméria – Lévai Ádám grafikáival)
ságát, mikor feltűnt egy szép lány, s ők képtelenek voltak az ámulatra, mert egyszer rájuk tekintett a Lény." De nemcsak a környékbeli barátok szembesültek a chimérák ősanyjának tekintetével, hanem megannyi szellemtestvér is Vergiíiustól és Marcus Aureliustól kezdve, Janus Pannoniuson és Paracelsuson át, Goethéig vagy Rilkéig, sőt, még olyan történelmi személyek is a bűvkörébe kerültek, mint Mátyás király. Szinte felsorolhatatlan a tóparton megforduló tudósok, írók, történészek, költők, misztikusok, filozófusok köre, akik a Villányi által ily módon kiterjesztett szellemi holdudvaron belül közös nevezőt (és többszöröst) találnak a kimmér szerelemvallás félelmes és áhítatos csodálatában. A mitikus idő és a történelmi kronológia keveredéséből létrejövő narráció az ókortól kezdve a huszonegyedik század elejéig viszi végig hihetetlen (egy idő után talán épp ezért kézenfekvő) történeteit, művekkel, gondolatokkal, benyomásokkal, élménybeszámolókkal és nem utolsósorban személyes emlékekkel idézve meg azt az alapvetően „költőien lakozó" világrészt, melynek sajátos anyaga a lehetetlen, amelyet mégis elhisznek... Egyébként itt érdemes kiemelni a Kimméria-kutató sajátosan finom, mégsem finomkodó humorát. Az ő közvetítésével még az a feljegyzés is hihetőnek tűnhet, miszerint Freud - aki „a Tó partján szembesült a kimmérák csiklótudományával" - a nők péniszirigységéről szóló elmélete a férfiak csiklóirigységéről szóló tanulmányának (társadalmi nyomásra) visszájára fordított változata lenne. Furcsa módon azok a részletek is „evidensnek" látszanak, melyekben a költő kortárs és nem mellesleg Tata környékén élő művész barátai - Wehner Tibortól Jász Attiláig - jelennek meg némileg anakronisztikus társaságban. Kimméria feltérképezése merész vállalkozás, amely a túlnyomórészt fiktív „szellemtörténeti" kalandokon keresztül különutas bejárását jelenti az európai - és azzal párhuzamosan a távol-keleti - hagyomány/művészet tárházának. Ezzel együtt nem csupán kulturális kalauzként forgathatjuk a kötetet, a Villányi-féle elbeszélő ugyanis valamilyen szinten a rejtett tudás beavatott örököseként tűnik (f)el a kimmérákhoz kötődő, fentebb említett művészek és gondolkodók felskicceit lélekrajzaiban, pontosabban abban a szövevényes, mégis egy szálra felfűzött képzethalmazban, amely a szerző saját lelki alkatából, érzékenységéből, fogékonyságából kiindulva olvasztja magába mindazokat az alkotói alakzatokat és sorsvázlatokat, amelyek hasonulni tudnak saját kimmérikus költői létformájához (illetve amelyek nagyrészt eredendően hasonlítanak is egymáshoz). Nem véletlen a fentebb található Weöres Sándor-mottó, hiszen A teljesség felé (vagy gondoljuk Weöres szintén képzeletbeli, saját térképpel és nyelvvel rendelkező országára, Mahruhra) hasonló ihletett- ségből jöhetett létre, mint Villányi műve. „Amit itt olvasol: több mint világnézet és kevesebb mint vallás. Több, mint világnézet, mert általa a dolgokat nem valamely irányból látod, hanem közös gyökerüknél tapintod. Kevesebb mint vallás, mert nincs benne szó az isteni misztériumokról, melyekről csak jelképekben lehet beszélni" - szól a Weöres-könyv befejezése. A Kimméria lapjain sem találkozunk kimondottan szakrális jelképekkel, sőt, A teljesség felében szervesen - bár látens módon - jelen lévő keresztény szimbólumok sem épülnek be a kimmér - jobb szó híján - panteizmusba. Ilyen értelemben a különböző (keleti és nyugati) kultúrák közt élő Kimméria egyedülálló marad; elegyül ugyan a határait környékező jövevényekkel, de elvegyülni már nem képes köztük. így marad érintetlen mindenféle faji és kulturális metamorfózis ellenére. „...egy-egy részlet mindegyikben fedi a valóságot. Így ha a kíváncsi olvasó aláhúzza a megfelelő mondatokat, összeállhat a könyv keletkezésének története" - kommentálja Villányi a Vivaldi titkos naplójából című fejezetet a kötet végén található jegyzetében, melyben említésre kerül egyik korábbi verseskönyve is (Vivaldi naplójából, Orpheusz Kiadó, 1997). Ez az egyetlen kitétel vonatkozik szorosabb értelemben a Kimmérián inneni szerzői énre, aki viszont még így sem azonosítható be teljesen. „1741. május 19-én Vivaldit a bécsi bolondokházába szállították. Azt állította, hogy a 20. századból jött vissza, valójában egy 105
