Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 2. szám - Papp Máté: A nagy látvány (Villányi László: Kimméria – Lévai Ádám grafikáival)
Papp Máté A nagy látvány Villányi László: Kimméria - Lévai Adám grafikáival „Fényes arc néz az erdő-borította völgyre. A tengerszem asszonyként felel." (Weöres Sándor: A teljesség felé / A nagy látvány) Ha a költészet magánmitologikus jellege és világteremtő ereje párosul, könnyedén a képzelet légváraiban találhatjuk magunkat. A költőien teremtett világok azonban mégiscsak a mi valóságunkból táplálkoznak, rendre azokat a szépségre fordított valóságelemeket szedik szét, majd gyúrják össze újra, amelyek legelemibb éltető forrásainkat fakasztják fel, legmélyebben rejtőző énünket tükrözik vissza. Villányi László lírai esszéfüzére a titokzatos Kimméria vidékére vezeti olvasóját, egyre beljebb és beljebb merészkedve egy sosemvolt, mégis lehetséges - térben és időben elhelyezhető, ugyanakkor azokban fel is oldódó - emberi (eredetű) kultúra képzetköreiben. „Döntöttem. Feladom addigi életemet, s Kimmériába költözöm. Őseim nyomába eredek, visz- sza a múltba, hogy a lehető legtöbbet tárhassak fel a kimmérák életéből. Természetesen vittem magammal könyvtáramat. Új otthonomban azonban a könyvek egy része gerincével hivalkodóan előrébb araszolt, némelyik pedig a mélybe vetette magát. Ezeket a könyveket csak ki kellett nyitnom, s aláhúzva találtam azokat a mondatokat, melyek továbblendítették kutatásomat." A könyv egyik első fejezetében található szerzői vallomás mögött természetesen másféle írói intenció és munkafolyamat húzódik, miközben az egyszerre ösztönösen és tudatosan kialakított költői koncepció irányvonalai olykor valóban azt az érzetet keltik, mintha a kimmér mitológia lírai elbeszélője önkéntelenül, mintegy intuitíve válna nemcsak részesévé, hanem részévé is az általa kreált láthatatlan birodalomnak. („Amikor mindezt elmeséltem barátomnak, rám nézett, s kijelentette: de hiszen te is kimméra vagy. Nem kellett tükör, tisztában voltam arcom furcsaságával.") Ez a láthatatlanság nagyon is vizuális érzékiséggel fedi fel magát a kötet lapjain - Villányi láttató írásmódján túl Lévai Adám a szövegekhez organikus módon kötődő grafikáiban -, hiszen a kimmérák, valamint a chimérák (előbbiek például csak abban különböztek a homo sapienstől, hogy egyik szemük más színű volt, mint a másik, utóbbiakat különböző állatok testrészeiből elegyülő szörnyekként képzelhetjük el a mitikus ábrázolások nyomán) leginkább amorf, avagy folytonos átváltozásban lévő külsejük miatt voltak különlegesek, illetve a mindenkori civilizációtól érintetlen természetközelségükből fakadóan. Az író „kimmériai énje" a tatai tó („Öreg-tó") közelében érzi magát otthonosan, a vízből időnként kiemelkedő, nőnemű Lény megpillantása óta gyakori, általában biciklivel közlekedő látogatója a környező partszakaszoknak. (Nem véletlenül ez a helyszín vonzza mindennél jobban, hiszen első vándorláshullámuk után, a szittyák elől menekülve itt telepedett le a matriarchális törzsi berendezkedésű kimmérák egy része.) „Már tudtam, erről a titokról hallgattak barátaim. A Tó Lényéről. Aki nem ránt le a mélybe, hanem őt viszik el bensőjükben a fiúk, mélységes mély hiányt teremtve ott. Megértettem barátaim szomorú104
