Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 2. szám - Márkus Béla: A „között, a köztesség, a közép” kalauza – Tóth László újabb könyvei
kasztjába, kasztjaiba. A kívülálló talán nem rosszmájúan feltételezi: ennek könnyen lehet olyan oka, hogy a „kollégák" nem túlszárnyalni, de megközelíteni sem tudják a teljesítményét. íróként, a több mint harmincöt önálló kötetét, aztán a fordításait, beszélgetéseit, az általa összeállított antológiákat nézve: művei száma erősen közeledik a száz felé, mondta hat évvel ezelőtt, hozzátéve, hogy minden megélt évére lassan másfél könyve jut. Történészként: ami tényanyagot A komáromi magyar színjátszás története két vaskos kötetével („..miként hajdan az apostolok"; Déryné nyomában) felszínre hozott, az túl a teátrumon és teátrumokon, a nemzeti öneszmélés dokumentuma is. És ugyancsak történészként, vetély- társ nélkül, de megszállott munkatárssal, Filep Tamás Gusztávval A csehszlovákiai magyar művelődés története 1918-1998 négy nélkülözhetetlen könyve. Történelem - Demográfia és szociológia - Nyelvhasználat és nyelvfejlődés - A mindennapok kultúrája az elsőben. A másodikban az Oktatásügy - Közművelődés - Sajtó, rádió, televízió, a harmadikban az Irodalom, tudomány, könyvkiadás - Színház - Képzőművészet - Ének, zene, tánc, végül a negyedikben Kronológia - Könyvészet - Mutatók. Hangozzék bár közhelynek: példátlan teljesítmény ez, nincs náluk, aki a nyomába léphetne, érdemeit fölülmúlhatná. (Hontalanok kálváriajárása) Kivált, ha hozzávesszük, ami munkássága legmaradandóbb darabjai közé sorolható, s amiről Kulcsár Ferenc jó okkal mondhatta, hogy szívesen látná minden felvidéki magyar család asztalán: a Hontalanok című dokumentumgyűjtemény. Emlékiratokat, naplókat, leveleket, verseket, novellákat és egyéb írásokat tartalmaz ez - ahogy a kritikus- és költőtárs nevezte - a csehszlovákiai magyarság sorsára szabott újkori „biblia", az 1945-től 1948/1949-ig tartó kálváriajárás, vagy - Gál Sándor kifejezésével - „jégveréses esztendők" krónikája. E csaknem hétszáz oldalas válogatás két korábban megjelent kötete, a Molnár Imrével közösen összeállított Mint fészkéből kizavart madár... (1990), valamint a saját szerkesztésében közreadott „Hívebb emlékezésül..." (1995) kiegészítése, lehető legteljesebbé tétele. Az előszó helyett szereplő eligazító szavak csak ezeket említik ugyan, ám szervesen ide tartozik, a jogfosztottság éveinek történetéhez még három másik könyv is. Egyrészt az Elfeledett évek című tanulmánykötete, benne Nyolc arcképpel olyan értelmiségiekről, írókról, költőkről, történészekről, publicistákról, akiknek a pályáját a jogfosztottság évei törték ketté vagy terelték zsákutcába, mint például Gömöry Jánosét, Győry Dezsőét, Darkó Istvánét, Szenes Erzsiét. Másodikként a Gondolatok a tehervagonban, vagy Védőbeszéd a szlovákiai magyarok perében című gyűjtemény említhető, amelyet Filep Tamás Gusztávval együtt szerkesztett annak a Peéry Rezsőnek az 1945 és 1948 között íródott cikkeiből, esszéiből, leveleiből és tanulmányaiból szemelgetve, aki a Hontalanokban a Hét sovány esztendő gazdag termése című, a szlovákiai magyarok második, 1938-tól 1945-ig tartó kisebbségi korszakának tanulságait összegző emlékiratával tűnik ki. Harmadikként a Fábry Zoltán naplóiból, cikkeiből, leveleiből és emlékirataiból válogató Az őrhely megszólal sorolandó ide, címében nyilván a stószi remete 1946-os memorandumára, A vádlott megszólalva utalva. Ezt a cseh és szlovák értelmiség címére küldött segítségkérő beadványt, emlékeztetőt hosszú időn át, lényegében a szocializmus bukásáig úgy tartotta számon - már amikortól, a hatvanas évek közepétől számon tarthatta - a politika- és az irodalomtörténet, mint egyetlen korabeli tiltakozást a csehszlovákiai magyarok második világháború utáni jogfosztása ellen. Tóth László minden elismerést megérdemlő nagy vállalkozása talán innen indult: onnan, hogy népközösségének felelős írástudójaként - nem költőként tehát, és nem is kritikusként - a szintén szorgalmas Molnár Imrében kiváló társra akadván kutatni kezdte a kort, vajon tényleg Fábry Zoltán volt az egyetlen, aki megszólalt a kisebbségi magyarság üldözése, a legsötétebb középkort idéző elnyomása ellen. Induláskor nagy súllyal eshetett latba az is, hogy vajon elfogadható-e az a jellemzés, egyben korszak-meghatározás, amelyik úgy tekintett erre a négy esztendőnyi periódusra, mint a hallgatás éveire. Vagyis 94
