Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 2. szám - Borsodi L. László: Baka István költői testamentumának záradéka és poétikája irányváltásának részdokumentuma

dé silányult dán világ, ahogyan elvál(aszt)va a kánonban rögzített szerepétől nem talál rá régi-új szerepére, nem talál rá az én sem a nem-énre vagy a nem-én az énre, lélek a testre. Ezt metaforizálhatja a lélek rothadása.9 A „tudom" a lélek rothadásának tudatosítását jelenti, vagyis a szerepjátékaiban-maszköltéseiben megszólaló-létrejövő én osztódottságá- nak a tudatában csupán az erről szóló versbeszéd marad: az egyetlen a szereptelen szerep, amelyben szembefordulhat a világgal és/vagy elfordulhat, elbúcsúzhat tőle.10 11

A ciklus utolsó verse, a Búcsú barátaimtól című költemény arról ad számot, hogy a szerep is csak illúzió volt, kudarcot vallott kísérlet: „Yorick Pehtonij fogadott fivérek / Most elballagtok egymást támogatva / Egyik Helsingőr esti kék ködébe / Másik a pétervári alkonyatba". A kérdés az, ki számol be a szerepek, a szerepjátszás kudarcáról. Baka István költészete szerepjátszó hajlamából adódóan úgy gondolom, hogy a szereptelenítés nyelvi természetű, a szerepektől való búcsú is szerepet teremt, azét a lírikusét, aki másodszor is színre léptette Yorickot. Yorick visszatért, hogy mindenkit magával vigyen a nemlétbe. Ahogyan Baka poétikája oly sokszor megteremti költői alteregói fiktív lírájának fiktív genezisét, úgy a Búcsú barátaimtól című vers megteremti a Baka-líra fiktív búcsúját, hiszen „a szerepek névleges fenntartása sem indokolt (...), mert a szerepekből való kilépés tematizálása is egy szerep forgatókönyve szerint történik (...), mert a szerepből kilépni nem, legfeljebb átlépni lehet egy másik szerepbe. "u Aki búcsúztat, maga is búcsúzik: „úgy tűnhet, mintha a lírai »én« kilépne a szerep-versek köréből (...); de nem a világtól, az emberektől, hanem alteregóitól, s azok teremtett világától vesz búcsút; búcsúzik a kulturális emlékezet által otthonossá varázsolt élettől, a költészettől".12 Búcsúja tehát a szétváló Yorick és Pehotnij távozásának része, amelyben az elszakadás miatti fájdalom ironikus versbeszédet eredményez: „Mindegy a varjú egy nyelven beszél / Mindenhol épp csak Dániában raccsol / Oroszhonban meg lágy l-ekkel él / Kál kál ha udvarolgat s nem parancsol". A megkettőzött költői hasonmások „a maguk környezetébe térnek, s így Baka a kettős-egy világban helyezi el őket"13, érzékeltetve egymástól való különbségüket és önmaguktól való távolságukat, tehát idegenségüket14, ami az ironikus versbeszéd másik okaként is felfogható, előkészítve a következő két szakasz metaforikus képeit, amelyek azt érzékeltetik: sem Yorick, sem Pehotnij elvágyódása nem igazi. A tavasz idilljét („szép mikor tavasszal / Rosszul kirázott tagként csöppet ejt I Az első jégcsap") a kolbászért sorban álló szentpéterváriak szüntetik meg, a helsingőri illatozó lacikonyha illúzióvoltát pedig Yorick szegénysége érzékelteti. Kifejeződik ugyanakkor az is ennek ellenpontozására, hogy a szerepjátékos beszélő még nem veszítette el uralmát teremtményei fölött, visszahelyezve Yorickot is az irodalomba:15 „Yorick zsebében hat csupán a krajcár / S hétbe kerül a sült de tán jutott / Is volna néki ha Horatiusnál / Le nem

9 A lélek rothadása mint kulturális tapasztalat úgy időtlenedik, hogy megidézi József Attila Lebukott című versét, az erkölcsi törvény kérdése kapcsán Kantot, Shakespeare Hamletját és a Yorick monológjait. Vö. Fried István: Baka István „benső világtere", 117-118.

10 Fried István szerint „a hasonmások »élettartama« véges, státusuk, mondhatni, ideiglenes, többnyire csak egy bizonyos, erősen körülhatárolt szituációban életképesek." In: Egy és megkettőzöttség, 195.

11 Bedecs László: Lecserélt nyelv, 18.

12 Szőke Katalin: Yorick Pokla, 70.

13 Fried István: Baka István „benső világtere", 119.

14 A szerep újra feltámasztásának kudarcra a nyelvi-költői performativitásnak a következménye, ugyanis beszélő és beszéde nem esik egybe, tehát „az identitásképzés nem kiküszöböli, hanem feltételezi az idegenséget" (in: Eisemann György: Elsajátított idegenség és elidegenített azonosság, 57.). Ez a Yorick- versekben azért jelenti a költőszerep kudarcát, mert a nyelvek idegenségében mint lehetséges identitásképző közegben nem talál otthonra.

15 Vö. Nagy Gábor: „...legyek versedben asszonánc", 194.

84