Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 2. szám - Markó Béla: Palimpszeszt (A szerepjátszás ars poeticája Szilágyi Domokosnál)

Természetesen sok-sok szerep tolul fel a Szilágyi Domokos-kötetek lapjain, csupa szerepjátszás az egész, mondhatnánk, tanulmányok sorát említhetnénk, amelyek - helyesen! — éppen hogy a szerepjátszást emelik ki ebből a költészetből, sőt a szerepek váltogatását akár egyetlen versen belül is. Ez így igaz, viszont ezek mind-mind a költőt - megengedem: az alkotót - mutatják más-más helyzetekben. Csak úgy kapásból gyorsan fellapozva egy válogatott Szilágyi Domokos-kötetet: Batsányi János, Csokonai Vitéz Mihály, Vörösmarty Mihály, Francois Villon, Babits Mihály, de zeneköltők is, Bach, Mozart, Honegger, és álmodok, Széchenyi István vagy Bolyai János. (El is gondoltam, névmutatóval kellene kiadni a költő összes versét, rendkívül tanulságos lenne.) Igen, Ady Endre nem költő volt, hanem modern próféta, magyar Messiás, aki „mindennek jött". Petőfi Sándor sem költő volt, hanem vezér ő is, forradalmár. József Attila? Hát valóban, ő szinte csak költő. De nem egészen, az ő szerepe is inkább azé az ideológusé, aki „egész népét" fogja „tanítani" versével. Paradoxon, de így van: kevés a kizárólagos költőszerep a zseniális költők között is. Már Tinódi Lantos Sebestyén is krónikás volt főként, Balassi Bálint meg versben udvarló és imádkozó katonaember. Nem cél a vers, csak eszköz legtöbbjüknek, bárki bármit is mondjon, még akkor is, ha a maradandóság vagy halhatatlanság eszköze. Alig van költő, akinek a vállalt szerepe ennyi: költő. Akinek, azt képzelem, élni és írni ugyanazt jelenti. Kevés ilyen költőt ismerek, Szilágyi Domokoson kívül a magyar irodalomban talán még egyet: Tandori Dezsőt. Gyorsan hozzátehetném Weöres Sándort is, de még róla sem gondolom, hogy úgy ír, mint ahogy élünk, még ő is kivételes pillanatként mutatja fel a verset, és ne tévesszen meg minket utolérhetetlen formaérzéke. Weöreshöz hasonlóan Szilágyi Domokos vagy Tandori Dezső is formaművész a maga módján, de náluk a vers nem véglegesen kikalapált, tökéletesre csiszolt formájú, és ezáltal magányos és magában való nyelvi alakzat, hanem referencialitás. Ha úgy tetszik, számukra a vers valójában a versírás „munkafolyamata". Szilágyi Domokosnál szavak utalnak szavakra, idézetek idézetekre, a nyelv generálja önmagát, de egy hihetetlenül asszociatív fantázia, egy zseniális nyelvérzék, egy kiművelt elme felügyelete alatt. Szilágyi Domokos állandó írásmódja - és létformája is ezáltal - a palimpszeszt, bár ezt a műfaji megjelölést csak a posztumusz Tengerparti lakodalom (1978) egyik versének alcímeként találtam nála: Apokrif Vörösmarty- kézirat 1850-ből. Palimpszeszt. Több lexikonban is utánakerestem, mit mondanak pontosan a palimpszesztről, és újfent rá kellett jönnöm, hogy elkel az öreg a háznál, mert leginkább a Pallas jóval több mint százesztendős Nagy Lexikonanak magyarázata tetszett nekem, idemásolom: „Palimpszesztus (gör., szó szerint: újból lesimított), azoknak a kéziratoknak a neve, melyekben az eredeti szöveget gondosan kivakarták, vagy átragasztották, hogy helyébe másikat lehessen írni (innen latin neve: codex rescriptus). A papirusz, hártya és egyéb íróanyagok drága volta miatt ezt már az ókorban megtették, de fokozott mértékben a középkorban, midőn az ókori klasszikusok műveit is el lehetett tüntetni és szövegükre evangéliumokat és egyéb vallásos tartalmú könyveket írni. Ha aztán az átragasztás és vakarás dacára kicsillámlott az eredeti (alsó) szöveg, akkor a jelenkori filológusok s paleográfusok figyelmesek lettek rá és alkalmas vegyi szerekkel a felül ragasztott papirosréteget, vagy a vakarás fölébe írt szöveget eltávolítván, gyakran rendkívül becses leletekre akadtak. így jött napfényre: Cicero, De re publica, Frontonis orationes et epistolae, Gaii institutiones stb." A költészet, akárcsak a játék, amelyre számtalanszor hivatkozik Szilágyi Domokos, végül is a szabadság szinonimája. Választhatunk szavakat, megváltoztathatjuk a jelentésüket is, eldönthetjük, milyen versformában játsz- szuk ezt a játékot. De a szabadság nyilván csak addig tart, amíg a formát kiválasztjuk, illetve Szilágyi Domokos a formát is állandóan váltogatja hosszúverseiben, a hangsúlyos verseléstől az időmértékesig, a népdaltól a himnuszig vagy ódáig. Ha palimpszesztként olvassuk, a papiruszról újra meg újra előhívható József Attila: „játszani is engedd szép, komoly fiadat" (Levegőt). Szabadságverseknek tűnnek a legnagyobb Szilágyi-költemények,

60