Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 2. szám - Markó Béla: Palimpszeszt (A szerepjátszás ars poeticája Szilágyi Domokosnál)
Markó Béla Palimpszeszt (A szerepjátszás ars poeticája Szilágyi Domokosnál) 1969-ben, Ady Endre halálának ötvenedik évfordulója alkalmából számos megemlékezés látott napvilágot a romániai magyar lapokban. Tanulmányban, esszében, versben adóztak az írók a nagy költőelőd emlékének. Fontosak voltak ezek az évfordulók a kommunista diktatúrában, hiszen ilyenkor a szokásosnál nagyobb arányban közölhetett akár a napisajtó is ideológiamentes szövegeket. Meg aztán éles társadalomkritikája amúgy is alkalmassá tette az 1919 óta Romániához tartozó Érmindszent híres szülöttét az ünneplésre. Volt viszont a többnyire felszínes, néha érdemi, de nem sok újat mondó megszólalások között két disszonáns hang. Még hozzám, bölcsésznek, és persze költőnek készülő kézdivásárhelyi középiskolás diákhoz is elért valamiképpen annak a botránynak a hullámverése, amelyet Székely János és Szilágyi Domokos kavart az Ady-ünnep kapcsán. Talán magyartanárom hívta fel rá a figyelmemet, talán én magam bukkantam rá a két ominózus írásra az irodalmi hetilapban, az Utunkban, illetve az országos magyar napilapban, az Előrében, nem emlékszem már pontosan. De arra igen, hogy mennyire meghökkentett engem is ez a két vélemény. Tulajdonképpen ugyanazt mondták mindketten, hogy Ady Endre költészete a múlté, és ma már élvezhetetlen. „Nem ízlésünk szerint való többé a vezérkedésnek és prófétáskodásnak az a légköre, amely Ady verseiből árad" - írja Székely János (A legszebbek, Utunk, 1969/4.), és véleményétől később sem állt el, ugyanis felvette ezt a szöveget Egy rögeszme genezise című 1978-as esszégyűjteményébe is. Nem kevesebbet állít a kiváló költő, mint azt, hogy Ady Endrének legfeljebb két tucat maradandó verse van. Egybeesik ezzel Szilágyi Domokos publicisztikája is (Az első ötven év, Előre, 1969. február 9.), amelyet az Előre szerkesztőségi lábjegyzettel közöl, jelezve, hogy vitacikkről van szó, és egyúttal félig-meddig el is határolódva tőle: „(...) Szilágyi Domokos cikke minden bizonnyal visszhangot vált ki, mindenekelőtt a fiatal nemzedék körében, hiszen az utolsó bekezdése nyíltan kimondja, annak nevében, annak szemével íródott. Elisszük, hogy a kibontakozó vita nem csak a korszerű Ady-kép kialakításához járul hozzá, de ezzel szoros összefüggésben költészetünk mai és holnapi helyének-szerepének a meghatározását is elősegíti." Mit is mond Szilágyi Domokos? Hát ilyesmiket: „Századunk első három évtizedében Ady Endre: vallás volt. Ma már nem az. - Gimnazista nagyfiúk, egy álszent pedagógia áldozatai, szexuális ínségükben ujjongva skandálták egy másfajta erkölcs (kaméliás-hölgy-erkölcsnek nevezhetném) törvényét: »Mit bánom én, hogy utcasarkok rongya«. Rajongó költőcskék, de hellyel-közzel költők is beleestek az újfajta bibliás halandzsa révületébe." Miközben arra is rámutat, hogy számára ki lehet a költőeszmény, Székely Jánoshoz hasonlóan ő is használja a vezér kifejezést Ady Endrével kapcsolatosan: „Az elmúlt két évtized költő-nemzedékei az embert József Attilában találták meg. Adyban tisztelik a Muszáj-Herkulest, de ajkbiggyesztve hallgatják 58
