Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 2. szám - Bartha Ákos: Bal vagy jobb? (Németh László minőségszocializmusa és Bajcsy-Zsilinszky Endre nemzeti radikalizmusa)
nem az általa egyébként jól ismert44 baloldali ideológiákból merített, hanem a korabeli Magyarország keresztény-nemzeti konzervativizmusából45, a nemcsak parlamentáris, de társadalmi reformokat is hirdető keresztényszociális politikából46 és a korabeli olasz fasizmusból.47 48 E három jobboldali ideológiából három közös pontot hasznosított: a forradalomellenességet, a liberális tanok elvetését és a tradicionális értékek tiszteletét. A keresztényszociális irányzatot és a fasizmust emellett a korporativ társadalom- és állameszme, valamint az osztályharc helyetti „osztálybéke" kívánalma is jellemzi, ami szintén alapvető fontosságú Bajcsy-Zsilinszkynél. Még a tervezet eklekticizmusa is a jobboldaliság mellett szól, mivel a politológiai szakirodalom szerint „a konzervatív politikai csoportok, pártok flexibilisebbek, adaptációs készségük erősebb, mint más, határozott ideológiájú irányzatoknak (szocializmus, liberalizmus)". 48 Beszédes, hogy a politikus új lapjának bemutatkozó számában fájlalta a kormány balra engedékeny, jobbra erőszakos politikáját (mivel ennek fordítva kellene lennie szerinte).49 Jegyezzük meg a korlátokat is: az evangélikus Bajcsy-Zsilinszky aligha tehette magáévá a keresztényszociális tanok katolicizmusát, és elvetette a fasizmus túlzott etatizmusát is, míg a szociáldemokrácia szervezettségére mintaként tekintett. A szabadságjogok (például az általános és titkos választói jog) követelése - mely aligha volt független a parlamenten kívüli ellenzékiség sokkoló élményétől esetében50 - pedig tipikus baloldali igény, miként a radikális földreform igenlése is. A leggyakrabban megfogalmazott érv, Bajcsy-Zsilinszky „antifasizmusa" ugyanakkor 44 Zsilinszky olvasta Marxot, Lenint és Bebelt, de forgatta Mussolinit is. Vigh Károly, Bajcsy- Zsilinszky Endre. 1886-1944, A küldetéses ember, Bp., Szépirodalmi, 1992, 271. 45 Ehhez: A magyar jobboldali hagyomány, szerk. Romsics Ignác, Budapest, Osiris, 2009. 46 A XIII. Leó pápa szolidaritást és önsegélyezést hangsúlyozó 1891-es, Rerum novarum kezdetű enciklikája nyomán létrejövő keresztényszocialista - más néven keresztényszociális - irányzat a szabad kapitalizmus kritikájaként, egyben pedig a szocialista tanok ellenében jött létre, egyesületek, szakszervezet, majd pártok alapítását eredményezve. A Monarchiában a századfordulón tűnt fel ez a Prohászka Ottokár és Giesswein Sándor nevével fémjelzett irány, figyelemre méltó ellenfelévé nőve a marxista alapállású szerveződéseknek. Az első világháború után, a gazdasági világválság és a keresztényellenes ideológiák hódításának korában a fenti körlevelet korszerűsítő 1931-es pápai enciklika (XI. Pius - Quadragesimo anno) mutatott rá társadalom és állam feladatára, az erős és szolidáris társadalom szükségességére. A körlevél az organikus társadalom eszméjét a hivatásrendiség irányába fejlesztette tovább. Gergely Jenő, A keresztény szindikalizmus története a XIX-XX. században, Bp., MTA, 2007. Vö. Szalai Miklós, Újrendiség és korporativizmus a magyar politikai gondolkodásban (1931-1944), Múltunk, 2002/1., 52-105. 47 Egy közismert - jóllehet, nagy vitákat kiváltó - szerző szerint „a fasizmus olyan antimarxizmus, amely az ellenfelet egy radikálisan ellentétes, vele mégis szomszédos ideológiával és csaknem azonos, mégis jellegzetesen átformált módszerekkel megsemmisíteni igyekszik, de mindig a nemzeti önfenntartás és autonómia széttörhetetlen keretein belül." Nolte, Ernst, A fasizmus korszaka, Kairosz, 2003, 55. 48 Enyedi, Körösényi, i. m., 54. 49 Előőrs, 1928. márc. 15., 1M. Bár az Előőrsben közölt cikkeiben visszaszorult a húszas évek elejének nyílt antiszemitizmusa, gyakorta olvashatunk például „demoliberalisták"-ról, akik mögött a „hazai és nemzetközi tőkének, a hazai és világzsidóságnak egész rokonszenve és roppant hatalma" áll. Bajcsy-Zsilinszky Endre, Politikai helyzetkép 1928 őszén, Előőrs, 1928. nov. 18., 1-3. 50 Bajcsy-Zsilinszky előszeretettel kritizálta Bethlen István kormányzását „piszlicsár-diktatúra"-ként, vagyis nem magát a diktatúrát ítélte el kategorikusan, hanem annak bethleni megnyilvánulását. Vö. Zsilinszky Endre, Diktatúra és piszlicsár-diktatúra, Szózat, 1923. szept. 23. 1-2. Uő, Bethlen basa és a nemzeti ellenzék, Előőrs, 1930. nov. 29., 1-2. Még fajvédő ellenzékiként ekképp fogalmazott a parlamentben (1924-ben): „megvallom őszintén, nem irtózom a diktatúrától, sőt éppen történelmi tanulmányaim alapján azon a meggyőződésen vagyok, hogy a forradalmakból egy új, szilárd állami és nemzeti konstrukcióra való átmenet szinte elképzelhetetlen diktatúra nélkül. (...) Én még Bethlen Istvánnak is megadnám ezt a diktatúrát, ha a három esztendő előtti Bethlen Istvánnal állanánk szemben. (...) Én megadnám 47
