Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 12. szám - A. Gergely András: Varga Lajos Márton emlékezetére (nekrológ helyett)

szédültem, nehezen lélegeztem, görcsök kínoztak, szóval, rosszul állt a szénám..." (Magánlevél - részlet egykori tanítványtól - S. A. szíves közlése.)

Alanyi Szerzőnek talán nem illetlen (jeles üdvnapjára vagy nekrológként) akár éppen szóvirágokkal kedveskedni... De mert magam sem vagyok alanyi poéta, inkább fáradozom azon: méltó memoárral tisztelegjek az Élet és Mű közötti Parnasszuson kitartó vándorként kutakodó, életúthosszan alanyi Mások respektálásában serénykedő Alkotónak. Alkotónak, kinek révén talán sokan mások keltek át a nagylászlói „Túlsó Partra", s ettől mintha épp a maga váltig megőrzött „révészléte", poézis és mimézis közötti tolmács-szerepe lett volna meghatározóbb, nem pedig az ügyeletes művészeti „megmondóember" tónusa... Pedig egyike volt a kedvelhető vagy nehezményezhető kivételeseknek, akik az irodalom érdekében és értelmében hittel szolgálnak. Ennek adott hangot a 168 óra frissen közölt nekrológja is:

„Az utolsók egyike, a legnagyobbak közül való. Olyan szerkesztőmester, aki a saját területéről, az irodalomról mindent tudott, s mivel azok is tudták róla, hogy mindent tud, akikről írt, így aztán abban a helyzetben volt, hogy mondandójára kíváncsiak voltak, észrevételeit megfontolták, elfogadták, a leggyakrabban maguk kérték.

Nagy jobbító volt, aki ugyanolyan fesztelenül véleményezte Esterházyt és Nádast, Oraveczet és Tőzsért, vagyis a legnagyobbakat, mint amilyen szívélyesen osztotta meg a róluk és az irodalomról vallott gondolatait. A legyőzhetetlen kór most az utolsó tanítók egyikét vitte el, a legnagyobbak méltó alkotótársát. Varga Lajos Márton gondolatai az idő múlásával egyre sűrűbbek, egyre mélyebbek lettek, míg végül Istenben oldódtak fól. Nála lelt békére."

Életútját, tevékenységét egészében értékelni még kevés az idő, de amennyi rálátást kínál (a Wikipédia oldalain is megtalálható életművázlat, kitüntetések és díjak sora mellett) e kommemoratív pillanat, abban annyira vállalkozhatok csupán, amennyit személyes viszonyon túli körvonalakkal írhatok körül. Talán két eltérő, kombattáns lényegű alkotói profil sorsalakító szellemisége formálja korszakosán azt a markáns tónusú „publicistái személyiséget", mely épp most távozott az irodalom körüli világból. Varga Lajos Márton, ki e kettősség aktora és fennen hordozója is egyúttal, sodró emberi példázattal s méltóképpen rangos presztízzsel töltött katedrán oly éveket, hogy azok diáknemzedéknyi értelmiségiben hagytak feledhetetlen nyomokat, ugyanakkor több évtizedre szólóan alakította szerkesztőként a szerzői Másik, s a maga vitathatatlanságában is korszakos, idézhetősé- gében is múlékony/mulandó természetű irodalomkritikai produktumát. E két (vagy tán több) élményvilág, azaz határozott intenció a lét kérdéseire választ remélve, egy életút vállalásos karakterében ötvöződik, s válik az Alkotó által megteremtett emlék töredék, diákmódra fölidézett tisztelgés, visszafogott pirongással előadott hódolat tárgya mellett egy kegyetlenül-alaposan involvált, elmélyült tudástőkére épülő teljesítmény összletévé.

Vallomásos merészség kell ezért ahhoz, hogy textuálisan is hiteles legyen, s ne kelljen kényszeredetten álbölcsnek álcázódnia, de ne is legyen zsenírozóan kisszerű ez az emlékezés. A háromnegyed évszázados időhossz már sok ahhoz, hogy szerzői életútál- lomásokat keresgéljünk wikipédiás felületeken vagy irodalmi folyóiratokban megmutatkozott lenyomatokban, de szűkítően kevés is ahhoz, hogy példaképpen a hetvenes évek végi, retorikus és sztentori bravúrokkal gazdagított főiskolai óráit idézzük előbbre, s ne az utóbbi évek kritikai reflexióit vagy világképi vitáit. Miközben Varga Lajos Márton kitartó évtizedek során meg-megnyitotta zárt művi világok egy-egy kiskapuját, és sej- díteni engedte strukturális opciók műremekbe szabott változatait olyan életművekben, mint Sánta Ferencé, Balogh Edgáré, Kiss Benedeké, Csorba Győzőé, Ágh Istváné, Nagy Lászlóé, Határ Győzőé, Utassy Józsefé, Spiróé vagy Csepeli Györgyé, Mészölyé vagy Gion

124