Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 2. szám - Gion Nándor: Hátrahagyott írások (I. rész)
hogy a hit megszépíti az életünket. Kétkedésre hajlamos ember vagyok, vitatkoztam vele, aztán megnéztem a kész festményt, és elhittem a mondandóját. Azóta is önelégülten és kövéren ülök egy kényelmetlen karosszékben, és szent meggyőződésem, hogy Simsay Ildikóval megéri vitatkozni, ágálni kell vele, és írni kell róla. írtam róla. Áttételesen elmotyogtam, hogy jó festő, jó ember, aki mindannyiunkat túl fog élni, mert szeret élni, magától értetendő harsogással szereti a családját, a férjét, a gyerekeit, a barátait és ezt az egész nyomorult világot. Ebben tökéletesen igazam volt. Aztán hazugságokat írtam róla. Beültettem egy előkelő hegyoldali villába, ahol kegyetlen dolgok zajlanak, de ő ott is rendet tart, mert amihez hozzáfog, azt hozzáértéssel csinálja. Most mindezt abbahagyta. Csúnyán itt hagyott bennünket. Beszélni és írni még sokáig fogunk róla. Csakhogy vitatkozni már nem tudunk vele. Pedig nagyon meggyőzően tudott szólni az életről. Maradjon a galamb7 Bevallom Magának uram, hogy én csak egyetlen könyvét olvastam el, a címére nem emlékszem, de jó könyv volt, kicsit ellenszenves fiatalemberek hetykélked- nek benne, teljesen indokolatlanul megvernek egy öreg utcai mérlegest, de a beszédük az jó, szellemesen társalognak a kocsmában, megjósolják, hogy errefelé széthullanak majd az összetákolt országok, én ezt nem hittem el akkor, de véletlenül betévedtem egy moziba, megnéztem egy filmet, amelynek magyarra talán úgy fordíthatnám le a címét, hogy „Közeleg a világ vége", és abban cserzett bőrű, rosszarcú és foghíjas kocsmai cigányzenészek tízpercenként elénekeltek egy dalt a világ végéről, és én ezt a dalt hazafelé menet némi magyaros nosztalgiával lefordítottam anyanyelvemre (visszapergetve a filmet), nagyjából imigyen: A filmben a cigányprímás azt énekli, hogy: „Közeleg a világ vége!" A bőgős erre rádörmögi: „Legyen vége! Nem kár érte!" Ezt eldúdolgattam félhangosan magyar változatban, meg voltam elégedve az átköltéssel, rímelt is, Maga nyilván megért engem, hiszen amolyan íróféle ember, és valakitől úgy hallottam, hogy hajlamos a nemzeti túltengésre, tehát azt is megérti, hogy miért voltam elégedett az idegen dallamú, de mégis magyar szöveggel. Tudniillik akkoriban Mosztárban éltem, és ott ritkán hallottam magyar beszédet. Járt már abban a városban? Persze, hogy járt, és biztosan megnézte azt a karcsú hidat, amit még a törökök építettek, mert a törökök nemcsak pusztítottak, hanem építettek is errefelé. Hát én festőként ez a híd miatt mentem oda, gondoltam, megfestem különféle szögekből, de titokban azt is tervezgettem, hogy fejest ugrok a folyóba arról a hídról. Mert nyaranként ez volt itt a nagy esemény. Barnára pácolt izmos fiúk fejest ugrottak a híd korlátjáról, szakavatott zsűri díjakat osztogatott nekik a testtartásért és a vízbe merülésért, a televízió is 7 Népszabadság 1997. március 8., 28. 24
