Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 12. szám - Tőzsér Árpád: Amida; Thészeusz egy moszkvai kórházban (versek)
Tőzsér Árpád i Amida A szerkezet leginkább tolltartóhoz hasonlít, a végén ^ talányos mosolyú Amida-Buddha-fej, benne áldozó pálcikák és mantrák... illatoznak?, zúgnak? - mint Tandori koanjait, ezt a mondatot sem lehet befejezni. Minden létforma üres, a Méhbirodalom sem a méhekre utal, hanem arra a metafizikai űrre, amely Amidában... - ez is befejezhetetlen... Csak az ülő Buddha két térde van egymástól I olyan irtózatosan távol, hogy ez a táv a jelzett az űrből valamit megérzékít. Az Amida-tolltartót a fiam hozta... honnan is? A muszlim Maldivból, ahol az imámok a buddhistákat csalóknak tartják (a zugárus azt mondta, hiába akarnák feljelenteni, ő nincs, ő csak illúzió, kezdete annak az űrnek, amelyet, Amidának áldozva, a fiam is meg fog, úgymond, hamarosan tapasztalni). Az eredeti, a kamakurai roppant Amida-szobor, mondja a fiam, belülről valóban üres, zavaró, hogy e megtapasztalható semmiben szaunák működnek. Működnek. Végre egy kompromisszumkész ige! Én is békülékenyen kipróbálom a tolltartót, kinyitom, kihúzok belőle egy pálcikát, meggyújtom, áldozom Amidának - bár a makarónira emlékeztető hosszú és vékony cső rögtön sziircsöli is vissza az illatát, nem érti az új összefüggéseket, nem tudja, hol van. A hirtelen hatalmas asókafává változó Amida-fő szintén rosszallóan ing: mindenki a maga fája alatt szülessen újra! (Amida, akárcsak Sziddhártha, az első számú Buddha, egy szálafa lombos szülősátrában jött a világra.) Ez van. Az elfáradt fajok s vallások legszívesebben szaunáznának az asókák alatt. 16
