Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 12. szám - Vári Attila: Kulcsmásoló

Éppen az alef betű megformálásán dolgozott, úgy számolta ki, hogy a két ablakra majd negyven darab kell belőlük. Mindeniket vasból akarta kovácsolni, arról szó sem lehetett, hogy lemezből vágja ki őket. Az egész falut betöltve zengett már kora hajnalban az üllő, s egyik szünetben, amikor újra akarta izzítani a nagy X formájú fémet, meghallotta Irma kétségbeesett kiáltozását.- Lajos, gyere ki! Az istenért, gyere ki! - a férfi látta, hogy valamiért kétségbeesetten zokog az asszony, s alig bírja kinyögni. - Az éjjel betörtek a templomba, s ellopták az orgona ezüstsípjait.

Döbbenten nézte a szemközti Istenháza szilánkosra törött ajtaját, s nem értette, hogy is nem riadt fel az éjszaka ekkora zajra. Nem tudott mit mondani. Mondhatta volna, hogy valaki rosszul járt, mert nem ezüstből, hanem horganyból, ónból készültek valaha azok a sípok, de nem szólt semmit. Tenyerébe temette arcát, s a távoli múltjából meghallotta apja harmonikáját, ahogy a pesti lakás konyhájában, a basszus gombokkal falujuk orgonáját utánozva, anyjával a negyvenkettedik zsoltárt énekli: Mint a szép híves patakra...

Szótlanul ment be a házba, csak a bőrkötényt dobta le magáról, mocskosán, szénporos kezét még mindig arcához szorítva, bakancsosán dobta magát a tegnap felhúzott tiszta ágynemű tetejére.

Félálomba merülve azt hitte, hogy egy olyan ajtórácson dolgozik, amit a templomukra szerel majd, s amelyen az úrvacsora kelyhe lesz a csúcsdísz, s a fiókáit vérével etető pelikán lesz a középornamens.

Belealudt az álmába, s amikor órákkal később a rendőrség helyszínelői ki akarták kérdezni, s Irma bement a házba, hogy szóljon neki, holtan találta. Álla már leesett, s arcán az ujjainak szénpornyoma olyan volt, mintha a világ elől azzal a fekete ráccsal zárta volna el önmagát mindörökre.

15