Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 2. szám - Gion Nándor: Hátrahagyott írások (I. rész)
csony ünneplését, csöndben kártyáztunk a feldíszített fenyőfa mellett, Gallai István ilyenkor nem csalt, hiszen csak mézes diógerezdekért játszottunk, meg aztán a fekete ruhás öregasszonyokat is sajnáltuk, akik az éjféli misén őszintén imádkoztak bűnös, haragos, esetleg megalkuvó lelkünk üdvéért. Nem tudom, hogy az imádság mennyire használt nekünk, mert a szeretet ünnepe után már a névnapok következtek, áthoztuk a karácsonyt István-napra meg a későbbi napokra, erőteljesen felhangosítottuk, ahogy ma mondanánk, élő zene mellett ordítoztunk szenteskedő és nem mindig szenteskedő dalokat. A zenekar tagjai időnként megrettentek a hangzavarból kihallatszó szövegektől, de az énekeseik megfizették őket, muzsikáltak hát becsülettel. Mi meg büszkék voltunk magunkra, hogy kijátszottuk a tilalmakat, megfeledkeztünk az ostoba és rosszindulatú szabályokról és határvonalakról, a sötét színű dolgokról, vagyis jól éreztük magunkat. Az utóbbi években hanyagolom a harsogó dalolást, esetleg zavarná mások nyugalmát, és ha jobban belegondolunk, dúdolni és fütyörészni is lehet nagyon dallamosan. Még ebben az esztendőben is. Mert személy szerint tulajdonképpen nem panaszkodhatom. Megjelent egy regényem, jeles kiadónál még fizettek is érte, állítólag vásárolják is az olvasók, bár nem tudom pontosan, hogy miből. A rádióban, tévében, a filmszakmában ugyancsak jegyezték a nevemet, irodalmi estekre is hívtak, sőt megkaptam a magyar állampolgárságot. Részt vettem egy új könyvesbolt megnyitásán, és hallottam könyvkiadókat bizakodóan nyilatkozni. Ezzel együtt az az érzésem, hogy a magyar íróknak nem volt kimondottan jó az idei lapjárásuk. Panaszkodnak az írószövetségben, a szerkesztőségekben, a kiadókban. Az írók is panaszkodnak. Talán azért, mert a huszonegyezés lassan kimegy a divatból, játsszák még, de más néven, és kicsit más szabályok szerint, és hát új kártyajátékok jelentek meg. Tehetséges ember ezeket is megtanulja, ameny- nyiben jó lapjai vannak a kabátujjában. Ez elengedhetetlen a hamiskártyázáshoz. Mondom én ezt ezen a szép vagy csúnya év végi, téli napon, amikor régi szokásokra emlékezve megpróbálok dallamosan dúdolgatni. Hogy holnap kik osztják és milyen megmérettetéshez a kártyát..., hát arra ráérünk majd odafigyelni a boldog ünnepek után. A muskátlizenéről Legtöbben bizonyára hallottak már a muskátlizenéről. Vegyes műfajú, és főleg vegyes értékű zene ez, amelybe belefér a magyar nóta, a régi fülbemászó táncdal, a sikamlós kupié és még sok minden más, természetesen áthangszerelve a kor követelményeinek megfelelően. Nem tudom pontosan, hogy honnan ered az elnevezés, én az utóbbi években hallom egyre gyakrabban emlegetni, amióta Vajdaságban hihetetlen gyorsasággal elszaporodtak a muskátlizene művelői, a nagyközönség lelkesen fogadta őket, megjelent a körükben néhány ügyeskedő fiú, aki beszervezte őket lemezkiadókhoz, piacra kerültek a lemezek és kazetták, és csakhamar elárasztották nemcsak Vajdaságot, hanem szinte az egész magyar nyelvterületet. 9
