Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 11. szám - Lengyel András: Az ifjú Sansculotte (Storfer Adolf József indulásáról)

egybe, amely ekkor magának Storfernak az érdeklődését is jellemezte: a pszichológiai, sőt pszichiátriai megalapozottságú kriminálantropológia eleve integratív tudásterület volt. De a Forel működése iránti érdeklődése (s igen elismerő minősítése) paradox mód azt is jelzi, a modern lélektan vonatkozásában számára ekkor még nem a születő pszichoanalízis „atyja", Sigmund Freud, nem is valamelyik követője vagy analógonja, pl. a svájci C. G. Jung volt a vonatkoztatási pont, hanem a ma kevésbé fontosnak látszó Forel.

A másik decemberi cikke, a Száműzöttek karácsonya, amely 22-én íródott, s 25-én hozta a Napló, megint egy korábban már megmutatkozott érdeklődési irányának folytatása, újabb variációja. Ez is a svájci orosz emigráció életébe vezet el, de most „ünnepi" oldaláról bemutatva. Figyelemre méltó a svájci légkörre való utalás, hisz maga Storfer is ebben élt ekkor: „A megelégedett Svájc karácsonyt ünnepel e napokban" - kezdte cikkét, majd így folytatta: „Annyi béke honol itt az év egyéb napjain is, hogy nem esik nehezére a bérces kis köztársaság polgárainak a béke és szeretet ünnepét megülni. Az itt időző idegent is jóleső érzés fogja el ilyenkor, ha másért nem, a környezet hatása alatt." Ez a nyitás persze, legalább részben, retorikai fogás, mert ezzel van szembeállítva az oroszok szomorúsága (amelyre egyébként már egyik korábbi cikkében is utalgatott). „Szomorú nép ez" - mondja itt róluk. Mégis, úgy látszik, valamiért vonzódott hozzájuk, mert velük karácsonyozott, részt vett egy - az orosz naptárhoz képest - előrehozott orosz családi karácsonyi összejövetelen. Hogy hogy került közéjük, arról ezt mondja: „S most mégis valóságos karácsonyi ünnepséget láttam az orosz negyedben. Jó ismerősömnek, egy fiatal orosz forradalmárnak köszönhettem, hogy odakerültem Ozolinékhoz. Ozolin Jegor munkásember és agilis tagja az orosz forradalmi munkásszervezetnek, felesége, Grunja, az egyetemre jár és most készül az orvosi doktorátusra. Egy társuk szerencsés szökése egy varsói börtönből és menekülése Zürichbe adott alkalmat arra, hogy karácsonyt az idevaló oroszok szokása ellenére és még hozzá időnek előtte megünnepeljék." „A megmenekült forradalmár tiszteletére körülbelül tizennégyen gyűltek össze Ozolinék két szobájába [...]. Volt köztük két lengyel, két lett, egy kaukázusi örmény, a többi szűkebb értelemben vett orosz." Hogy Storfer „jó ismerősének" mond egy „fiatal orosz forradalmárt", s az ő révén be is kerül az ünneplő emigránsok közé, az önmagában is érdekes. Hogy róluk szólva következetesen forradalmárokról beszél, az szintén. A társaság összetétele, amelyre elszórtan a cikk utal- gat, nem kevésbé figyelemre méltó: egyféle nemzetiségi és szociális kiegyenlítődés érhető tetten köztük. A házigazda, láttuk, munkás, a felesége orvostanhallgató, de van köztük fiatal orosz parasztlány és örmény nemes, lett munkás, kémikus, diplomás orvos, egyetemi hallgató, vagy éppen „modern" orosz lány: „Egy állig feketébe öltözött, rövidre nyírt hajú karcsú lány egy ládán foglalt helyet, a teát szürcsölte a szájában tartott cukordarabon keresztül s csak néha-néha vett részt a társalgásban." S a teljes színképhez természetesen Storfer is hozzátartozott, a maga eléggé komplikált identitásképletével. Nem érdektelen az sem, hogy mint egyik megjegyzése elárulja, ekkor már pontosabb fogalmai voltak az oroszokról, mint korábban, most már például tudja, hogy az egyik párt neve helyesen „szociálrevolucionárius párt".

Magának a házi ünnepségnek a leírása is hangulatfestő: ajándékozás, beszélgetés, dalolás, s persze politizálás. A dalok pedig, külön-külön is, de főleg együtt igencsak jellemzőek. Egy „monoton, megindító melódiájú" „régi orosz karácsonyi dal", majd a „volgai kozák tutajosok" ugyancsak „panaszos" dala, utána pedig „tea és dal szakadatlanul váltakoztak". Az utalásokból az sejlik föl, ezek a „forradalmárok" valójában érzelmes, érzelmeikben és hangulataikban pedig tradíciókat őrző, nosztalgiázó emberek voltak. De - nem csak azok. Végül ugyanis, jellegzetes ellenpontként, „fölhangzott a »Varsavjanka« (»Varsói dal«)", amelyet, Storfer kommentárja szerint, „méltán illeti meg [...] az orosz Marseillaise elnevezés. E dal épp olyan szerepet játszik az orosz forradalomban, mint a marseillei

82