Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 11. szám - Lengyel András: Az ifjú Sansculotte (Storfer Adolf József indulásáról)
újoncoknak világhírűvé vált dala a nagy francia forradalomban." A „Varsavjanka dallamát" - négy sornyi kottát - Storfer le is jegyzett a „Pesti Napló olvasói számára". (Ez a cikken belüli kottafragmentum a maga nemében alighanem zenetörténeti kuriózum - a dal magyarországi hatástörténetének kezdőpontja.) Storfer tapasztalatainak summája az oroszokról pedig ez: „Nem olyan veszedelmes emberek ők, bár odahaza bombával, fegyverrel dolgoznak. De az az atyuska birodalmában van. Svájcnak, ennek a vendégszerető népköztársaságnak törvényeit tiszteletben tartják." 10 Az orosz emigránsok karácsonyát bemutató cikk megírása és megjelenése után hosz- szabb szünet következett a Sansculotte-cikkek sorában. Valamikor ekkor, tehát 1907 decemberének végén vagy 1908 januárjának elején, mint volt már szó róla, Storfer öngyilkosságot kísérelt meg. Nem tudjuk, pontosan mikor, s egyáltalán nem tudjuk, miért. 1908. január 11-én volt még csak húszéves (lehet, hogy éppen születése napját „ünnepelte" ezzel?!), így tette, utólag, nehezen érthetőnek látszik. C. G. Jung évekkel későbbi minősítése: „infantilis öngyilkossági kísérlet", illetve a mögéje helyezett diagnózis („szkizofrénia"), meglehetősen sommás. Egyetlen ezt bizonyító részletet sem adott meg. Annyi bizonyos, azok az analitikusok, akikkel később, a húszas években Storfer együtt dolgozott (és akikkel sokszor vitába keveredett), olykor „beteg", vagy éppen „súlyos beteg" emberként hivatkoztak rá maguk közt (vö. Friedrich 2015: 319., 322., 324.). Ez akár el is dönthetné a kérdést. Ela ennyi s ily nagy nevű szakember betegséget vélelmezett, akkor vélhetnénk, Storfer csakugyan „beteg" volt. De aki ismeri az analitikusok közötti személyközi viszonyokat, a légkört, amelyet maguk és egymás köré teremtettek, és ismeri például a Ferenczi Sándort is célirányosan és rosszhiszeműen stigmatizáló Ernest Jones (1879-1958) eljárását, aligha veheti mindezt készpénznek. Annál kevésbé, mert például maga Freud nemcsak becsülte Storfert, de amikor „bolond"-ként emlegette, nem klinikai értelemben használta a szót, hanem csak afféle hétköznapi minősítésként. Karl Abraham (1877-1925) pedig, árulkodó módon, Storfer „korábbi betegségére" utalt - olyan korábbi fejleményre, amelyet nem is ismerhetett, hiszen amikor (1908) Storfer bekerült az „intézetbe", Abraham már nem dolgozott a Burghölzliben, ahol 1904/07. közt volt asszisztens, s azt, akit minősített, személyesen akkor még nem is ismerte. A Jung adta diagnózis informális szétterülése az analitikusok között azonban bizonyosan nem volt mentes a megbélyegző szerepű használattól. A viták miatt „jól jött" számukra egy ilyen stigma. Mindez fontossá teszi az öngyilkosság összefüggéseinek tisztázását. Ez pedig fölértékeli néhány Sansculotte-cikk magyarázó szerepét. Ami bizonyos: Storfer 1908 februárjában (egyetlen alkotási folyamat részeként, „egyszerre", esetleg kis megszakításokkal, egymás után) írt öt idevágó cikket. Ezek közül az első, február 3-i keltezéssel, február 9-én jelent meg a Pesti Naplóban, majd február 22-én, 25-én, március 5-én és 8-án követte a többi. Az öt közül négy A bolondok házában címmel, I-IV. részként, azaz összefüggő szövegként jelent meg, egy cikk, a február 25-i pedig, árulkodó módon, címével az Öngyilkosságok elméletét ígérte. Ezt az öt szöveget érdemes végigelemezni Storfer esete megértéséhez. 11 Mindenekelőtt néhány dolog mindjárt leszögezhető. Valamennyi szöveg teljesen világos, nem „zavaros", nem mutat semmi patologikus vonást. Február 3-án tehát, amikor az első részlet megszületett, Storfer már mindenképpen „jól" volt. Az elmegyógyintézetben 83
