Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 11. szám - „Tudatos értelemmel rendbe tenni, amit az ösztön sugallt” (Lator Lászlóval beszélget Major László és Ménesi Gábor)

- Bennem mindig hihetetlenül visszhangos, tragikus jelenet volt, amikor a herceg egy erkélyen ül, és úgy érzi, „széles, egymásra torlódó hullámokban hagyja el az élet". Az Elváltozik és A herceg halála egyaránt halálvers, mindkettő tárgyiasítva beszél az elmúlásról, ami egyszerre személyes is, mert az én halálélményem is benne van, miként a háborúban átélt pusztulás látványa és a feleségem halála.

M. L.: - A költészet és a műfordítás mellett életművét végigkíséri a vers geneziséről és természetéről, a költészet mesterségéről és technikájáról való gondolkodás, és eszmefuttatásait időről időre könyv formájában is közzéteszi. így jelent meg a Szigettenger, a Kakasfej vagy filozófia, legutóbb pedig a Szabad szemmel. Mi indította arra, hogy ne csak a verseken keresztül szólítsa meg olvasóit, hanem az esszé műfaját is rendszeresen művelje?- Fiatalkoromban még nem állt kezemre az esszé, de érett fejjel úgy éreztem, hogy biztosabban tudok mozogni ezen a terepen, különféle munkáimon, kisebb kritikákon keresztül megtanultam, hogyan lehet úgy írni esszét, hogy a lehető legpontosabban, és persze egyszerűen, sallangmentesen, cirkalmak és elméleti képletek nélkül közelítsem meg az irodalmat. Ebben is erősen hatott rám a feleségem, akinek jó érzéke volt a prózához - halála után jelent meg Lóháton Rómában című esszékötete —, sokat tanultam az ő írásmódjából. Másrészt annak reménye ösztönzött, hogy költői gyakorlatommal, mesterségbeli tudásommal, hallásommal olyan szempontokat is felvethetek egy-egy életmű vagy vers ürügyén, amit az irodalomtudomány nem képes elmondani. Esszéimben engem elsősorban nem a vers mondanivalója érdekel, hanem a költészet mestersége.

M. L.: - Pályakép Kálnoky Lászlóról című írásában, mely a Szabad szemmel kötetben is olvasható, Alfóldy Jenő kismonográfiáját ekképpen méltatja: „Mennyire igaza van Alföldy Jenőnek, hogy nem enged a divatos módszertanok csábításának. Hogy nem beszél tudós tolvajnyelven, hogy mer, akár bonyolult dolgokról is, egyszerűen írni. Elfogulatlanul közeledik a költészethez, eltűnődik egy-egy vers jelentésén, s megpróbálja felfejteni, megmagyarázni, közel hozni az olvasóhoz. Kitapintani a mögöttes élményeket, megfejteni egy-egy kép létrejöttének titkait, állomásait."7 Úgy tűnik számomra, mintha az itt megfogalmazódó gondolatsorban, vagyis hogy Alföldy Jenő másképp közelít tárgyához, mint általában az irodalomtörténészek, kritikusok, egyúttal saját eljárásának főbb ismertetőjegyeit is számba venné.- Eredetileg az Elet és Irodalomban jelent meg az a kritika, amelyből idézett. Nincs hozzáfűznivalóm, mert valóban pontról pontra a magam felfogását fedeztem fel abban, ahogy Alföldy Jenő minden felesleges elméletieskedés nélkül tudott írni Kálnoky lírájáról.

M. G.: — Az elődök között voltak olyanok, akik példát mutattak az esszéírás terén?- Nagyon szeretem a nyugatosokra jellemző tartalmas, igényesen megformált, olvasható esszét, főként Babits és Kosztolányi írásait. A világirodalom történetéről számomra kezdettől fogva Szerb Antal irodalomtörténete nyújtotta a legelevenebb és legmaradandóbb élményt. Ugyancsak közel áll hozzám Halász Gábor és Gyergyai Albert esszévilága. Az említett alkotóknak volt hallásuk a versre, mindamellett a filológus alaposságával tudtak írni az irodalomról, a költészetről, ahogy erre nagyon kevesen képesek.

M. G.: - Nemcsak a saját életműben, de a kortárs magyar irodalomban is különleges helyet foglal el a beszélgetésünkben többször szóba hozott könyve, A megmaradt világ, amely teljesen mást és sokkal többet ad, mint a megszokott memoárok, nem csupán az emlékek és a hozzájuk tartozó infor7 Lator László: Pályakép Kálnoky Lászlóról. In: Szabad szemmel. 76-77.

54