Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 11. szám - „Tudatos értelemmel rendbe tenni, amit az ösztön sugallt” (Lator Lászlóval beszélget Major László és Ménesi Gábor)

- Nagyon erősen. A versről is azt gondolom, hogy nem kell mindent beletenni, sokszor többet mondhatunk el azáltal, ha kihagyunk bizonyos részleteket. Rögtön hozzáteszem, hogy azoknak a vonalaknak, amelyek végül megmaradnak, nagyon pontosaknak kell lenniük. Nemcsak Kutlán Istvántól, az ismert kárpátaljai festőtől tanultam ezt, hanem apámtól is, aki fiatalkorában próbálkozott a festészettel.

M. G.: - Lírájában kezdettől fogva újra és újra feltűnik a testi szerelem. A versekben megjelenő érzékiség, a természet burjánzásának képei mintha transzcendens dimenzióba emelnék az élményt, mely egyszerre jelenti a megsemmisülést és a feltámadást, az újjászületést, legalábbis én így olvastam. Hol húzódik a kimondás határa, amikor nem válik pornográffá, obszcénné a versbeszéd?- Nehéz kérdést tett fel. A nyolcvanas években a feleségem fordításában jelent meg Benoite Groult A szerelem fészkei című szókimondó, erotikus regénye, melynek bevezető fejezetében a szerző kifejti, mennyire nehéz a testi szerelemről beszélni, mert ha ezt a szót használom, akkor az elvont és tudományos, ha azt a szót választom, akkor az útszéli és trágár, vagyis nincsenek megfelelő szavaink a nemi szerveinkre és a testi érintkezésre. Ezzel a problémával én is szembesültem, de azt gondolom, bizonyos határig elmerészkedhetünk, és akár emelkedett szövegben is leírhatjuk azt a szót, amit vulgárisnak, szeméremsértőnek érzünk. Vas István Csak azt nem című versében csupán körülírja a női nemi szervet, én viszont elég messzire mentem, amikor áhítatosan a nevén neveztem. A közelmúltban Nyíregyházán rendeztek egy borkóstolóval egybekötött irodalmi estet, ahol beszélgetőtársam, Veiszer Alinda megkérdezte tőlem, fel merném-e olvasni Orpheusz című versemet. Mondtam, hogy egész más leírni, mint közönség előtt felolvasni, de végül sikerült rávennie. Nem tudom ellenőrizni, hányán háborodtak fel rajta, de a többség láthatóan elfogadta.

M. G.: - A tér, a tárgyak kötet élére prológusként a Szürke műterem című költemény került, mely Váli Dezső festményéhez kapcsolódik, más verseiben pedig Mednyánszky László vagy Csontváry Kosztka Tivadar képe jelent ihlető forrást. A versanyagot egy 1970-es költemény, A szobrász zárja, amely nem először szerepel kiemelt helyen. Miért vált fontossá a képzőművészeti alkotások megidézése és leírása?- A háttere ennek az, hogy kamaszkoromban magam is festőnek készültem, a már említett Kutlán Istvánhoz jártam tanulni a mesterséget, és a festészet ma is erősen hat rám, nagyon elevenen belém tud költözni a látvány, a mondanivaló. Mednyánszky képeit mindig nagyon szerettem, és az Őszi világ című festménye - miközben tájképként is szemlélhető - elsősorban az emberi létezésről szól. Azt talán nem is kell magyarázni, miért oly kedves nekem Csontváry Magányos cédrusa, hiszen a magyar, sőt az európai festészet egyik legnagyobb alkotása. Mindig azt közvetítette felém, hogy az emberiség valami nagy dolog körül kering, amit a cédrus testesít meg. Csontváry képeire is jellemző, hogy van, amit nagyon pontosan megrajzol, de van, amit félbehagy, és ezt a módszert, amint korábban is kiemeltem, a versalkotás terén is magaménak érzem. Mindig szerettem hangsúlyos helyre tenni A szobrászt, mert olyan művészi tevékenységet jelenít meg, amelyik összefüggésbe hozható a versteremtés folyamatával. Ahogy a szobrász formát ad mindannak, ami a kőben rejlik, a megalkotott vers éppúgy az emberi létezést próbálja megragadni a maga eszközeivel.

M. G.: - A kötet két verse elejére mottót helyezett, ami azért is figyelemre méltó, mert nem megszokott eljárás önnél. Miként indította el az elmúlással szembenéző versbéli gondolatokat Tomasi di Lampedusa A párduc című regénye?

53