Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 11. szám - „Tudatos értelemmel rendbe tenni, amit az ösztön sugallt” (Lator Lászlóval beszélget Major László és Ménesi Gábor)

erősen kiállt a barátai mellett, írt az illetőnek egy dörgedelmes levelet, amelyben kifogásolta az itt-ott negatív kritikát, mire a szerző arra hivatkozott válaszában, hogy Pándi nyúlt bele a cikkbe. Sokkal rosszabbul esett, hogy a Jelenkorban megjelent egy fanyalgó bírálat Bécsy Tamás felesége, Futaky Hajna tollából. Talán azért fogalmazott annyira lesújtóan, mert tartott a politikai következményektől, de azt nyíltan nem akarta megírni, amit elvártak tőle.

M. L.: - Emeljünk ki pozitívabb észrevételeket is, hiszen például Illyés Gyula biztatta a versírásra, hangsúlyozta a kötet sokszínűségét, utalva a két végletre, a Hajnalkára és a Szomjúságra.- Illyés később is nagyra értékelte a verseimet, ami talán meglepően hangzik, hiszen azt gondolnánk, hogy ő idegenkedett tőlük, s inkább Weöres kedvelte az írásaimat, pedig éppen a fordítottját tapasztaltam. Persze igen kedvező kritikákat is kaptam, például Fodor András közölt nagyon szép, méltató elemzést a Kortársban, később Domokos Mátyás, Lengyel Balázs, Csűrös Miklós és Ferencz Győző értekezett alaposan, szakszerűen a munkáimról, időnként az egekbe emeltek.

M. L.: - Ha már Lengyel Balázst említi, idéznék egyik kritikájából. A Fellobban, elhomályosul kötet kapcsán írja, hogy egyetlen téma foglalkoztatja a versekben, a létezés, de nem metafizikai értelemben, hanem a „létezés mint érzet" áll a középpontban,4- Nagyon találónak érzem Lengyel Balázs gondolatát, pontos és kifejező, amit ír. Kétségkívül jobban érdekel az olyan látvány vagy tárgyi világ, amelyen keresztül el tudok jutni az elvontságig, de csak ilyen áttételesen tudok közelebb kerülni az absztrakcióhoz.

M. L.: - Méltatói közül kiemelte Domokos Mátyást is, akinek hadd idézzem azon megállapítását, melyben aláhúzza, hogy „a Létezés egyetlen ősképletét" írja fel a halál „fekete táblájára", miközben kifejezi „rettenetes vágyódását az »édes semmiségek«, az élet »részeg kedve« után".5 Egyetért a kritikussal?- Ez is tökéletesen helytálló megállapítás. Domokos különösen árnyaltan és tartalmasán fogalmazza meg, amit gondolok, és a verseimben próbálok kifejezni.

M. L.: - Mi a háttere annak, amire itt Domokos is utal, de amit Lengyel Balázs is megemlít az idézett kritikájában, azaz hogy a félelem és az életöröm viszonylag kiegyensúlyozottan van jelen költészetében?- Erre nem tudok válaszolni. Nyilván ilyen az alkatom és az élettapasztalatom. A félelemtől sosem tudunk teljesen megszabadulni, mert pontosan tudjuk, hogy az életünk véges, bármikor meghalhatunk, de az életöröm legalább egy időre elfeledteti velünk mindezt.

M. L.: - A megmaradt világban megemlíti, hogy Kutlán István kárpátaljai alkotó tanította festészetre, s mestere hívta fel figyelmét „a hatékony hiány", a „bevégzetlen teljesség" szerepére, arra, „hogy nem kell minden vonalat meghúzni, minden részletet aggályosán kidolgozni, hogy egy-egy folttal, tárgytöredékkel egy-egy kiválasztott valóságdarabról mindent el lehet mondani".6 Ezt a festészetben elsajátított technikát mennyire alkalmazta a versek megformálásakor?

4 Lengyel Balázs: A létezés fantasztikuma. In: Zöld és arany. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1988. 458-463.

5 Domokos Mátyás: Osképlet versben. Tiszatáj. 1976/4. 64-66.

6 Lator László: A megmaradt világ. Emlékezések. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2012. 34.

52