Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 11. szám - „Tudatos értelemmel rendbe tenni, amit az ösztön sugallt” (Lator Lászlóval beszélget Major László és Ménesi Gábor)

demokratikusnak tekintettük, mivel a későbbi NDK területén született. Nem kizárólag a politikai áthallások miatt volt nehéz egy-egy művet megjelentetni, hanem az úgynevezett erkölcsi szempontokra is tekintettel kellett lennünk. John Updike botrányosnak számító könyve, a Nyúlcipő, mely nyíltan beszél a testi szerelemről, a fordítás elkészültét követően még évekig várt a kiadásra, de azért óvatosan ezen a téren is feszegethettük a határokat.

M. G.: - Magyarul jelenhetett meg először teljes egészében Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című regénye, ami szintén nagy dolog volt. Hogyan sikerült ezt elérni?- Valamelyik szovjet folyóirat közölte folytatásokban a regényt, de alaposan meghúzták. Mi a kiadóban azon gondolkodtunk, hogyan lehetne a teljes művet megjelentetni. Wessely László - aki „a munkásmozgalom régi harcosa" volt, meglehetősen furcsa figura, róla mintázta Illyés Gyula a Hunok Párizsban Venceljét - ismerte Bulgakov feleségét, és amikor mód nyílt a megjelentetésre, megkérte az özvegyet, hozza át a kihagyott részeket, ő pedig a bundabugyijában elrejtve csempészte be a kéziratos lapokat. így történt, hogy a teljes szöveg előbb jelent meg magyarul, mint oroszul, a hatvanas évek végén, Szőllősy Klára fordításában.

M. G.: - Domokos János előbb irodalmi vezetője, majd igazgatója volt a kiadónak. Hogyan emlékszik az ő szerepére? Össze tudta egyeztetni a rendszer iránti elkötelezettségét a szakmaisággal?- Nem tudom, hogyan tudta összeegyeztetni, de az biztos, hogy amennyire rendszerhű volt, annyira renitens is. Amikor együtt képviseltük a kiadót egy megbeszélésen, tanúja voltam, ahogy azt ordította a felettesének: „Hazudsz! Fogd be a szád!" Hadd mondjak el még egy történetet vele kapcsolatban! Curzio Malaparte Kaputt című zseniális riportregényének kiadására készültünk, és hosszan vitatkoztunk azon, hogy megjelentethetjük-e a művet sértetlenül, vagy csak szemelvényeket közöljünk belőle, ugyanis kendőzetlenül tárja az olvasó elé a kegyetlen háborús körülményeket. Én a teljes közlés mellett érveltem, Domokos először nem akarta vállalni, végül mégis beleegyezett, azzal a feltétellel, hogy írassunk hozzá egy előszót. Felkértük S. J.-t, aki hamarosan hozta az írást, elolvastam, jónak találtam, bevittem Domokosnak. O is megnézte, majd felkiáltott: „Nem elég jó! Meg kell írni, hogy Malaparte fasiszta volt." S. J. hazament, megírta. Néhány nap múlva megismétlődött ugyanez a jelenet. A harmadik változatot már elfogadta az igazgató. Mikor S. J. kiment, Domokos utánanézett, s megjegyezte: „Igazi magyar ember ez az S. ]., az ellenkezőjét is megírja annak, amit gondol." Ez is jellemző volt Domokosra, aki kétségkívül próbált idomulni a rendszerhez, de mindig szem előtt tartotta, hogy az igényes irodalmat eljuttassuk az olvasókhoz, és valóban jelentős műveket tudtunk rá támaszkodva kiadni, olyan sorozatokat indítottunk, mint a Lyra Mundi, az Európa Zsebkönyvek, a legfrissebb irodalmat közzétevő Modern Könyvtár, valamint A világirodalom klasszikusai, az a legszínvonalasabb irodalmat adta közre. Nem vagyok benne biztos, hogy a mai szabad, ámde másfajta kényszerek között lavírozó könyvkiadásban elképzelhető volna hasonló széria.

M. L.: - Sokakkal a kiadói munkája révén került kapcsolatba. 1955-ben így ismerte meg feleségét, Pór Juditot is. Milyen közös munkáik voltak?- Kezdő orosz szerkesztőként rám bízták Jeszenyin verseskötetét. Pór Juditot adták mellém, hogy segítsen, mert ő nagyszerűen tudott oroszul, mint később kiderült, a francia nyelvben is kiváló volt. így ismerkedtünk meg, s a munkakapcsolatból hamarosan szerelem, majd házasság lett.

49