Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 11. szám - „Tudatos értelemmel rendbe tenni, amit az ösztön sugallt” (Lator Lászlóval beszélget Major László és Ménesi Gábor)

M. G.: - Jékely Zoltánéval csaknem egyszerre tiltották be a kötetét. Ót is azzal vádolták, hogy komor, pesszimista verseket ír?- Sőt, még tovább mentek, azt mondták, hogy ez olyan temetői költészet. Erre válaszul Jékely elkezdett sírverseket írni, aminek köztudottan az volt a lényege, hogy egy-egy író neve szerepelt az első sor végén, és arra kellett rímeket alkotni. Mint például „Itt nyugszik László Bóka, Ortutay szarcsimbóka", vagy „Itt nyugszom én, Horváth Márton, ezzel szolgálom a pártom."

M. G.: - Mások is írtak ilyeneket?- Igen, elterjedtek, és a pesti folklór részévé váltak, én is írtam nagyon sok sírverset. Egyébként az Orpheus ban Lakatos István írt róluk, idéz is egy csomót, három részre osztja őket, nagyon jókra, közepesekre és rosszakra.

M. G.: - Azt olvastam, hogy az Őserdő példányaiból meg tudott menteni néhányat.- Az Antiqua Nyomda igazgatójának köszönhetem, hogy csinált belőle tíz vagy tizenöt levonatot, amit nem lett volna szabad, de így ezeket odaajándékozhattam a barátaimnak. Nem tudom, tudják-e, hogy A magyar irodalom története, 1949-1953 című kétkötetes, zöld könyvben úgy szerepel, hogy az Őserdő megjelent, csak nem került könyvárusi forgalomba, ami nem igaz, mert valójában meg sem jelent.

M. G.: - A kötetekből, amelyeket megmentett, mások mellett Weöres Sándornak is adott. Milyen visszajelzést kapott?- Weöres Sándorral igazi jó barátságban voltunk, ez kiderül bármelyik dedikációjából, látják például, amit levettem a polcról, ezt a kötetet 1975-ben adta. Vagyis engem nagyon szeretett, de az rögzült bennem, hogy a verseimet nem kedvelte. Fodor Bandi is leírja naplójában, hogy amikor odaadtam neki a kötetemet, erősen kritikus véleményt mondott róla, de ezt nem veszem tőle rossz néven.

M. G.: - Különböző történeteket lehet olvasni arról, miként ugratták egymást jeles költőink, talán valamelyest feloldva ezzel a kor nyomasztó hangulatát. Weöres Sándor is kivette a részét ezekből a tréfákból. Már a könyvkiadóban dolgozott, amikor megkereste önt egy Iß. Kanalas Béla nevű dilettáns költő, egy versét is elküldte. Mi lett a történet folytatása?- Ma is őrzöm azt a zseniális levelet, egy kitépett, kockás füzetlapra íródott. A megszólítás úgy hangzik, hogy Tisztelt Szerkesztő! - mert az írógépen nincs „ő" -, majd egy „q" következett, halványan leütve, mintha kiszaladna a levélíró keze alól, de végül meggondolja magát. „Most jutottam abban a korban mikor a múzsa közvetlenül érint legyen szives, ezt megítélni egy versből nemsok, reményiem nem fárasztom agyon" - írja, majd így folytatja: „Kérésem megismétlése miatt közlöm egyébként még csak 76 éves vagyok és nőtlen legyen szives, idönkint erről is gondoskodni. Néhai Atyám Thököli Imre vasúti álomás fónök a nyírségi helyi érdekű vasúton. Rúgja segbe legyen szives." A vers pedig ekképpen indul: „Növendék erdőben terem a növényzet / Himrigó trillázik nöstényrigó végett.../ De hiá'bajába dalol tarkabarkát, / Imádottja nélkül himbálhatja farkát, ex!" Az utóbbi szócskának persze semmi értelme nem volt. Rögtön tudtam, hogy ugratásról van szó, és Kormost sejtettem mögötte. Ezért amikor legközelebb korrektúrát küldtünk neki a kiadóból, kiszedettem és beletettem az ominózus verset, és aláírtam a nevét. Kiderült azonban, hogy nem ő volt, és már együtt Jékelyt vettük gyanúba, de ő szintén ártatlannak bizonyult. Egy év is eltelt, amikor más ügyben felhívott Weöres, és a beszélgetés végén a maga jellegzetes, éneklő hangján megkérdezte: „Mondd, Lacikám, szokott még neked verseket küldeni Iß. Kanalas Béla?" így tudtam meg, hogy ő volt, de játszottam a tudatlant. Domokos Mátyással írtunk Weöresnek egy gonosz levelet

46