Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 11. szám - „Tudatos értelemmel rendbe tenni, amit az ösztön sugallt” (Lator Lászlóval beszélget Major László és Ménesi Gábor)

„Tudatos értelemmel rendbe tenni, amit az ösztön sugallt"

Lator Lászlóval beszélget Major László és Ménesi Gábor

Forró nyári délelőtt érkezünk a fák árnyékában megbújó Kupeczky utcai társasházhoz. Röviddel csengetésünket követően Lator László a kertkapuban terem, s lendületes léptekkel invitál be a lakásába, majd a dolgozószobába. Körülüljük az asztalt, velünk szemközt a polcon könyvek sorakoznak, az asztalon is feltomyozva jó néhány, a táskában félretéve pedig ott pihen az írógép.

M. L.: — Még mindig írógéppel ír?- Igen, ott van a két munkaeszközöm, különösen kedves nekem az a régi, húszas évekbeli Kappel írógép.

M. L.: — Kertész Imre az ezredforduló táján, amikor számítógépen kezdett el írni, naplójában azon töprengett, vajon az új technika nem lesz-e rossz hatással stílusára és szellemére, nem teszi-e majd „fecsegőbbé". Hasonló megfontolások miatt döntött úgy, hogy kitart az írógép használata mellett?- Nem érzem, hogy fecsegővé tenne a modern technika használata, de abban igazat kell adnom Kertész Imrének, hogy ha számítógéppel formáljuk meg a szövegeinket, a mai technika óhatatlanul befolyással lesz ránk és szemléletmódunkra, még ha talán ez misztikusan hangzik is. Azt pedig, hogy írógéppel dolgozom, annyira megszoktam, hogy kézzel nem is tudnék már írni, miközben a számítógéphez sem tudok alkalmazkodni. Talán rossz beidegződés, de a komputer képernyőjén számomra nem jelenik meg igazán a szöveg, ahhoz, hogy átlássam, mit írok, nekem papír kell.

M. G.: — Változatlanul megvan az állandó munkaritmusa, amihez ragaszkodik? Rendszeresen odaül az íróasztalhoz és dolgozik, vagy ez ma már kötetlenebb?- Ma már teljesen kötetlen, nem is tudnék úgy dolgozni, mint korábban. Régen kora reggeltől dolgoztam, mondjuk egyig, de délután már nem nagyon ültem vissza az íróasztalhoz. Ez megváltozott, most már nem folyamatos a munkám, hanem, amikor úgy érzem, hogy valamit meg kellene írnom, pontosabban meg tudnék írni, akkor leülök, és megpróbálom megfogalmazni. A versírás egészen más, annak nem lehet úgy nekiállni, hogy az ember odaül az asztalhoz nyolckor, és tizenkettőig verset ír, bár volt olyan költő, aki ilyenformán dolgozott, például Weöres Sándor is.

M. L.: — Versei hogyan születnek meg? Hogy felelhessek valamit című műve kapcsán megvall- ja, hogy nem érzett ellenállhatatlan kényszert, úgynevezett ihletet, amikor megírta ezt a költeményt,

Az interjú közlésével köszöntjük a 90 esztendős Lator Lászlót (A Szerk.)

32