Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 11. szám - „Tudatos értelemmel rendbe tenni, amit az ösztön sugallt” (Lator Lászlóval beszélget Major László és Ménesi Gábor)

egyszerűen csak írni akart valamit. Többi versének megkomponálása is ilyen tudatosan zajlott, vagy inkább belülről motoszkáló, féltudatos késztetések hatására bomlottak ki alkotásai?- Mindkettő igaz rám. Időnként elkezd motoszkálni bennem valami, például eszembe jut a vers első sora, de fogalmam sincs, hogyan fog folytatódni. Nem csak én vagyok így ezzel, éppen most olvastam Fodor András naplójából, hogy verset készül írni, egy sor már megvan belőle, de nem tudja, hogyan írja majd tovább. Nemes Nagy Ágnes is arról vall esszéiben, hogy számtalanszor nem tudja, hová fog eljutni versírás közben. Ez a fajta verskésztetés, hogy valami, akár egy sor, akár egy szó, akár egy egész strófa megmozdul bennem, jellemző rám. Előfordult az is, hogy „megrendelésre" írtam, ilyen például egyik versem József Attila haláláról, ami egy róla szóló műsorra készült, Fodor András kérésére. Gyakran idézik azt a versemet, amit Babits Mihály-vendégszövegekből állítottam össze, és amit szintén ilyenformán írtam, egy szekszárdi Babits-ünnepségre. Ez a fajta versírás ugyanolyan jó, mint a másik, amikor az ösztön, az úgynevezett „ihlet" indíttatására írunk, semmivel sem érzem alábbvalóbbnak az így költött verset egy olyan versnél, amelyik nem előre megfontolt szándékkal készült. Ha visszatérek az első változathoz, amikor belülről mozdul meg valami, akkor utána előveszem, magam elé teszem az összes mondatot, amit leírtam, majd kiszórom belőle mindazt, amit első látásra rossznak érzek, és megpróbálom tudatos értelemmel rendbe tenni, amit az ösztön sugallt. Tehát mindenképpen a tudatos, a mesterségbeli tudáson alapuló versírás híve vagyok, amit nemcsak úgy értek, hogy tisztában vagyok az alapfogalmakkal, azzal, hogy például mi a jambus és a rím, hanem az is a mesterséghez tartozik, hogy a versbe miként teszem bele a különféle elemeket, hogyan cserélem őket, hagyok rést valamiért, vagyis, hogy a verset - s ezt tartom a legfontosabbnak - megszerkesszem, rendbe tegyem.

M. G.: - Olyan is van, hogy bizonyos versek végleg kiszóródnak és megsemmisülnek? Azért is kérdezem ezt, mert amikor napvilágot látott az összes verseit tartalmazó kiadvány - éppen húsz évvel ezelőtt -, másokkal együtt magam is elcsodálkoztam azon, hogy fél évszázad termése, a költői életmű legjava elfér egy alig több mint kétszáz oldalas kötetben. Mi az oka ennek a kevésszavúság- nak? Általában keveset ír, vagy kíméletlen szigorúsággal rostálja a megszülető versanyagot?- Makói gimnazistaként, amikor már volt fogalmam a versírásról, és úgy éreztem, a magam hangján szólok, rengeteg verset írtam. Sok közülük nem került bele későbbi köteteimbe. Előfordult, hogy hajdani, fogyatékosra sikerült verseimet a mostani tudásommal újraírtam, oly módon, hogy amennyire lehetett, belehelyezkedtem az akkori állapotomba, verscsinálási módomba, s megpróbáltam olyanná formálni őket, amilyenné keletkezésükkor kellett volna. Két kötetemben is vannak ilyen átírt verseim, volt, amelyikből kihúztam egy szakaszt, és úgy közöltem, de volt olyan, amelyiket teljesen átírtam, és - legalábbis remélem - kijavítottam. Sokat vitatkoznak az irodalomtörténészek és a kritikusok arról, hogy szabad-e a korábbi, most tökéletlennek érzett verseinket átírni, korrigálni. Kassák például azt mondta, hogy ha egy vers nyomorékul születik, azt úgy kell hagyni. De azért ő is teljesen átjavította azt a versét, hogy „A virágnak agyara van, a felhőnek zöld kecskeszakál- la", s megírta másként, értelmes, nem ilyen avantgárd nyelven. Köztudomású, hogy Szabó Lőrinc egész életművének első részét, azaz két kötetét (az elsőt teljesen, a másodikat talán kevésbé) tudatosan átírta, és csak a javított változatot vállalta. Én is amellett vagyok, hogy ha valamit meg tudunk menteni, akkor ne dobjuk ki, hanem őrizzük meg.

M. G.: - Mi alapján dől el, hogy mi válik később, akár ötven-hatvan év távlatából fontossá, továbbgondolhatóvá?- Erre nem tudok elméleti választ adni, csak a gyakorlati módszeremen keresztül szemléltethetem, ami úgy néz ki, hogy magam elé teszem a versem, és megállapítom, hogy ez a sor jó, de a következőben töltelékszavak vannak, vagy a rím csak amiatt került oda, mert

33