Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 11. szám - Kántor Lajos: A mutató kilendül

lónői figyelemre sem lehetett panasz, most már azonban elég volt a kórházakból. A Városmajorba még el kell menni hivatalos felülvizsgálatra, Kolozsvár szívességét viszont hétköznapibb értelemben kívánom ezután megélni.

Következik két javuló, már-már jó hét, olyannyira, hogy az adóhivatali dolgokat is mehetünk elrendezni, sőt még belefér a napba (kórház miatti adósság) a Barabás Miklós Céh országos (szép!) tárlatának végigjárása, a Bánffy-palota termeiben. Egy kicsit fárasztó a kiállításprogram, indokolt megállásokkal, visz- szatérésekkel; nem baj, leülünk a közeli vendéglőben, megebédelünk, aztán megyünk haza. Csakhogy ember tervez, isten végez: sokat várunk a megrendelt levesre, egy korty sör addig belefér, a rehabilitációs előírásokba is (bár az orvosi rendelés egy pohár vörösbor). Nem fér bele. Hogy pontosan mi nem fér bele, azt máig sem tudom. Várakozás közben kicsike rövid szédülés, kicsike ájulás, nem több fél percnél, maximum egynél - elég az ijedtséghez, a pincér hagymaleves és sült hús helyett mentőautót tálal. Még az autóban vérnyomásmérés, vércukor- szint ellenőrzése, EKG - mi több, a személyi igazolványomat nézve a mentőorvos magyarra fordítja a szót. Nem mennék vissza a szívkórházba, de az ambulanciát nem kerülhetem el. A monitorizálás semmi érdemlegest nem mutat ki, este saját felelősségemre elengednek, taxiba ülhetünk. Hazáig ugyan nem jöhetünk, két sarokkal előbb meg kell állnunk, óriási politikai, kormányellenes tüntetés a városban (országszerte százezres nagyságrendben), a rendőrök nem engednek tovább az autóval (a gyerekekkel, kutyákkal vonulók védelmében) - szépen sétálva hazaérünk. Nyugodt alvás, saját ágyban, minden rendben.

Nemzeti közjáték, egy hónappal később. Március 14., este. Ünnepi fogadás, hozzáöltözve az eseményhez, gyalog megyünk Julival, a műsorhoz még sikerül ülőhelyet szereznünk. Koccintás, és ami ilyenkor jár, az állófogadás már vége felé tart, készülődünk, ideje indulni. Új beszélgetőpartner a kerek asztalnál, szédülés, eltűnök az asztal mellől. A „szokásos" fél perc, most a mélyben. Fölemelnek, kivisznek a levegőre, a folyosóra, széket tesznek alám. Csupa ismerős körülöttem, szemben épp az országgyűlési képviselőnk meg a főkonzul, már semmi bajom.- Látom, nemzeti ügy lett belőlem.- Eddig is az voltál - biztat Mille Lajos.

Megint jönnek a mentősök, székestül visznek le a kapu elé. És nincs apelláta, hiába mennék inkább haza. Juli nem ülhet be, ő majd jön taxival, csakhogy nem a Szívkórház az irány, mint gondolnám, hanem a városi sürgősségi. Kevésbé úri hely, várni kell soromra, amíg betolnak a kezelőbe. Aztán jön ápoló, több rendbéli nővér, orvos is, méricskélnek. Különöset nem találnak. Nagy sokára Julit is beengedik, saját felelősségre ismét otthon, a Mikes Kelemen 15.-ben alhatunk.

Tanácsok persze vannak, további vizsgálatokra. Az előkelő Majális utca és környéke bőven felkínálja a választási lehetőséget (jobb volna a Botanikus kertet választani), egymás mellett sorakoznak az elegáns magán-rendelőintézetek, szakosodva, versenyben. Nem akármilyen üzletág, orvosi világváros vagyunk. Nemzetközi filmfesztivál, színházi fesztivál, UNTOLD (sztáregyüttesekkel) évente egyszer van, de a rendelők folyamatosan fogadnak, csak éppen várni kell az ismerős orvosra, amikorra be tud írni a titkárság. Végül minden elkészül, a mágneses rezonancia, az elektroencefalogram, a CT (komputertomográfia),

27