Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 11. szám - Kántor Lajos: A mutató kilendül
vásra a Széher utcai kórházkapu előtt örvendünk egymásnak. A december közepi elviselhető hideg a civil élet felé viszi a gondolatokat. Ugyanúgy, mint amikor bent, a Szent Ferenc földszintjén Julival az automata kínálta kávéválasztékból válogatunk. A megszakított könyvírás, az írógép (ERIKA), a levelezést szolgáló, otthon hagyott laptop helyett tulajdonérvényesítésemnek ezek most a fő eszközei. Szóval a nyereségoldalra van mit, és nem is akármit beírni. A címszó persze: rehabilitáció. Narancs Juli hoz be narancsot is, hogy az magyar-e, nem valószínű, mindenesetre kisbetűs, de nem savanyú. Erről jut eszembe, hogy jó pár éve már, amikor Bacsó Péterrel ültem a vacsoraasztalnál, a Duna TV kuratóriumi kiszállása hozott össze vele, felvidéki utunkon, beszélgetésünkben Laci fiam filmes dolgai is szóba kerültek. Őt persze, a már nehezen mozgó, a buszozást mégis felvállaló mestert A tanú aureolája vette körül, én legalábbis így éreztem, az viszont biztosan nem jutott eszembe, hogy egy budapesti hetilap is őrzi (címében) a korjelző motívumot, az új magyar narancsként a tábornok elvtársnak átnyújtott citrom jelenetét. Furcsák ezek az összejátszások. Az itthon hagyott, félig olvasottan rám váró Norman Manea-regény, az Odú Amerikából szól ide most az elsőszemélyes főhős nehezen átélt, súlyos szívoperációjával. (O egyedül volt, én szerencsére nem, Juli a támaszom, a gondviselőm.) És ha nem volna elég, a (félig igaz) panaszmentesség heteit, hónapjait figyelnem - egy maradéktalanul kellemes június eleji napon, kint a malomban, Zentelkén, napozás közben, egy május végi hetilapban, történetesen a Magyar Narancs ban lapozva, Kőszeg Ferenc „derűs történetére" akadok, amelyben tízéves hátgerinctörténetét, kiváló szakorvosokkal esett tapasztalatait foglalja össze, míg elérkezik egy végül sikeresnek tűnő műtéthez. Azt persze nem tudom megítélni, hogy milyen üzletet köthettem volna, ha elcserélhetem az én négyes by-passomat a nálam két évvel fiatalabb Kőszeg gerincoperációjával, az orvosi-kórházi élmények kicserélése azonban, így a sajtón keresztül is, több, mint érdekes. Különösen, ha a hozzám közeliek újabb tapasztalatcsomagját hozzáadva az enyémhez, a szívet és a gerincet el sem választom egymástól, egyúttal pedig élek a szabad határátlépéssel, orvosi rendelők, kórházak, tanácsok tekintetében, legalábbis Kolozsvártól Budapestig száguldozva. (Bicegve.) Reumatológus, ortopéd, gerincsebész, neurológus az én listámon is szerepel, az előnyöm viszont tetemes, ha a találkozott kardiológusokra, szívsebészekre gondolok. Ópiumos (opiáttartalmú) gyógyszerhez, tapaszhoz viszont nem volt szerencsém, legalábbis ilyet nem közöltek velem, a fájdalomcsillapító injekciók összetételéről nincs igazán tudomásom. Romániai magyar gerinc Szívműtét után egyelőre eltanácsoltak a gerinctornától, minden reggeli szórakozásomtól. Úgy két évtizeddel ezelőtt kezdődtek a bajok, és odáig fajultak, 24
