Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 10. szám - Kovács Krisztina: A „tágasság” otthonossága

szébe jutott a Sztrugackij testvérek regénye és Tarkovszkij filmje, a Stalker, és benne a Zóna, az elhagyottság, a megállíthatatlan pusztulás magányos világa."11

A valós térből kimetszett, annak határvonalai mögött rejtőző, kontúrjai körül fel- sejlő „másik hely" problematikája a Végvárban az első regény hibáit, olykor csikorgó gépezetét maga mögött hagyva, szofisztikáltan, a már idézett világirodalmi hagyomány vonatkozó élményeihez szépen kapcsolódva épül tovább: „Lassan körülnézett, mintha a kaput keresné a két világ között."12 A disztópikus térben ott rejtőző történeti narratíva a második regény lapjain úgy bukkan fel időről időre, hogy finoman jelezze legfőbb törekvését, azt a későbbi Hász-prózákban megerősödő poétikai irányt, amely magát a történeti narratíva konstrukciója mögé rejti, ám valójában az ontológikus (filozofikus) nagyformát jelöli meg fő harctereként: „A történelem, akár egy nagy, lomha állat ébredezni kezdett évtizedes álmából, és közvetlen környezetükben mozgatta meg elgémberedett tagjait. "13

Az egyéni sorseseményekből leszűrhető tapasztalatként kibontakozó kozmikus magányosságélmény mellett persze nem lehet tagadni a kisebbségi léthelyzetre, az identitásformálódás dilemmáira adandó válaszok jelentőségét sem. Hász harmadik nagyprózája, az immár a Kortárs Kiadónál megjelenő A künde (2006) a történelmi regény formájában reflektál az otthonából kiszakított egyén kulturális közösségekhez kapcsolódásának problémáira. Mindezt az alkotóval beszélgető Virág Zoltán a már idézett interjúban így fogalmazza meg: „A származás kérdésének és a küldött pozíciójának mitikus összefonódása keserű következtetésekben ölt alakot. Hadd idézzem az egyik legfontosabbat: »az embernek, ha kitépik szülőföldjéből, előbb-utóbb elhalnak a gyökerei«."14

A Sok vizeknek zúgása című, részben A szalmakutyák szigete szövegeit újraközlő, részben a későbbi prózákhoz előtanulmányként szolgáló darabokat (pl. Johann) közreadó 2008-as kiadványt a 2010-es Júliával az út, a negyedik regény követte. A kötet az eddigi életmű esztétikai szempontból talán legkevésbé sikerült, elbeszélői technikáit, téma- választását tekintve leginkább konvencionális és puritán darabja, amely önéletrajzi jegyeket mozgósítva, az író montenegrói katonai szolgálatának földrajzi környezetét, tárgyi valóságát és élményanyagát felhasználva egy autóút tér-idejének keretébe sűríti a visszaemlékező, a címszereplő hősnő szerelmi és családtörténetét. A délszláv háborúk miatt egymástól elszakadó pár meséje, jól követhető struktúrája, a szerelmes regény hagyományait is felidéző kiszámítható fordulatai ellenére is tartalmazza a Hász prózájában immár meggyökeresedő alakzatokat, mindazokat a motívumokat, amelyeket a 2013-as A Vénusz vonulása is szívesen használ. A Júliával az út katonai szolgálatát határőrként töltő férfi hőse, a Shkodrai-tó (Skadarsko jezero) tényleges és virtuális határzónáját fürkésző őrszemének alakjában megtestesülve a várakozás szituációjában az „objektív valóság" és az emlékezet „igazsága" közti likvid limes köztességével, az e tapasztalathoz szervesen kapcsolódó meteorológiai viszonyok törvényeit elfogadva, azokat egzisztenciális tapasztalattá sűrítve szembesül: „A távcső rézsűt lefele irányult, a határ túloldalára, a völgybe. (...) Kinéztem a látcső mögül, hogy szabad szemmel ellenőrizzem, milyen messzire van a valóságban, de nehéz volt pontosan megállapítani a délibábos, vibráló fényben. "15

11 Hász Róbert, Diogenész kertje. Szeged, Tiszatáj Könyvek, 1997, 16.

12 Hász Róbert, Végvár. Szeged, Tiszatáj Könyvek, 2001, 148.

13 Uo., 203.

14 Az áthelyeződések..., i. m., 36.

15 Hász Róbert, Júliával az út. Bp., Kortárs, 2010, 117.

106