Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 10. szám - Kovács Krisztina: A „tágasság” otthonossága

markánsan megmutatkozó prózapoétikai karakterének felismerése is indokolhatta a hazai impressziókat felülmúló nemzetközi figyelmet.

Amíg a nyugat- és dél-európai reflexiók a széthulló birodalom apokaliptikus látomását, a mágikus realizmussal szimbiotikusán együtt létező posztkolonialitás, minoritás elváráshorizontjait egyszerre működtették Hász prózáit szemlézve, a magyarországi reakciók visszafogottsága mögött az életmű sehová sem besorol- hatóságának problémái álltak. Ezt részben a mindenkori kisebbségi irodalmak befogadásával szembeni óvatosság és a közhelyek gyakori működtetése indukálhatja, ahogy a vajdasági magyar irodalom intézményrendszereit is vizsgáló teoretikus, Virág Zoltán fogalmaz: „A kisebbségi írástudókat, a margó kitartó vándorait, az áthelyeződések stratégáit az anyaországi fogadtatás általában tartózkodóan, kétségekkel telve szemlélte és szemléli."8 A képet ez esetben tovább árnyalja, hogy a legendás Új Symposion folyóirat „haláltusája" megosztottságokat és indulatokat, személyes megbántottságokat hagyott a vajdasági, a délszláv háborúk miatt részben magyarországi magyarrá váló író- és kritikusgenerációkra. A Symposion utolsó időszakához és szerkesztőgárdájához kötődő Hász saját önmeghatározása szerint is lazábban kapcsolódott a kulturális emlékezetben ikonikussá váló periodikához.9 10 A Sympo-nemzedékek összművészeti tájékozódása, elméleti képzettsége a zsákutcának bizonyuló titói utópia nyugat felé nyitásának pozitív eredménye volt, a kör tagjainak működése kitörölhetetlen nyomot hagyott a vajdasági magyar kulturális közéletben. Igaz ez még akkor is, ha a különböző életutak, professziók a magukat a „szekértáborokon" belül vagy azokon kívül meghatározó szerzői hitvallásokat eredményeztek. Hász Róbert eddigi életművét ismerve nehezen vitatható, hogy saját prózája forrásai között a világirodalmi tájékozottság, a vizuális műfajok iránti érzékenység primátusa tapintható ki, mindez pedig meglátásom szerint a legfőbb oka magyarországi kanonizációja tétovaságának. Jelesül annak a ténynek, hogy prózájában a minoritás és a közöttiség problémáit, a mindenkori határhelyzetek beszédmódjait a mágikus realizmus, a történelmi regény, a fantasztikus irodalom elemeiből szőtt olyan egyéni mixtúrában találhatjuk meg, amely legalábbis megnehezíti a direkt mintázatokat kereső, mindannyiunk számára könnyen kínálkozó etnosztereotipikus értelmezési stratégiákat.

Hász prózájához így sokszor nehezebb a biografikus adatok kliséiből olyan köny- nyen kínálkozó kulcsot megtalálni, miközben a vele készült beszélgetésekben, interjúkban nyílt kártyákkal játszik, és maga igazítja el a szöveglabirintusába önkéntelenül is belevesző olvasót, térképet mellékelve annak járataihoz. „Pár évvel később pedig egy (akkor) ismertebb újvidéki író igyekezett a maga ízlésvilága felé terelgetni, nem sok sikerrel. Soha többet nem kerestem mentort. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy előbb ismerkedtem meg a világirodalommal, mint a kortárs magyar szerzőkkel. Néhányon a sok közül: García Márquez, Borges, Llosa, Golding, Heller, Updike, Eco, Bradbury, Lem, a Sztrugackij testvérek. .. "w Az alkotó első regényének, a Diogenész kertjének főhőse hasonló gondolatok mozgósításával tapogatja körbe újonnan felfedezett „birodalmát", az önéletrajzi terével párhuzamosan létező, látogatásai céljaként reprezentálódó mikrovilágot: ,,[E]

8 Virág Zoltán, A margó vándorai, = V. Z., A szomszédság kapui: Tanulmányok. Zenta, zEtna-Basiliscus, 2010, 18-53., 50-51.

9 Az áthelyeződések koreográfiája (Hász Róberttel beszélget Virág Zoltán). = Forrás, 2007/2., 31-37., 33.

10 Uo„ 32.

105