Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 10. szám - Kovács Krisztina: A „tágasság” otthonossága

A kötet erényeit a heterotópikus térvíziók, a filozofikus és/vagy mitologikus konvenció vagy éppen a történelmi regény tapasztalata felől olvasó értelmezési javaslatokat nyújtanak Szilágyi Márton, Pécsi Györgyi és Olasz Sándor dicsérő ismertetői. Szilágyi „egy egész kultúra elsüllyedésének tapasztalatát hordozó, tragikus létérzés paradoxialitásának kifejeződését" látja manifesztálódni a Végvárban.3 4 Pécsi Györgyi a könyv irodalmi kontextusait és filozófiai alapproblémáit észrevéve a regényt a „világirodalom nyelvén" megszólaló olyan textúrának látja, amely nem „a vajdasági, jugoszláviai vagy közép-európai gubancokról" beszél, „hanem az ember életéről, amely ezen a tájékon mostanában csakugyan reményvesztettebb".4 Olasz e prózát summázó végkövetkeztetése szerint: „Végül, de nem utolsósorban azt kell kiemelni, hogy a Végvár ritka egyensúlyt teremt az érdekfeszítő történetmondás, a gondolati igényesség és a kortárs epikában szokatlan líraiság között. Utóbbit semmiképpen sem a lirizálással, az epikába szőtt lírai elemekkel jellemezhetjük. (Jóllehet a képszerűségnek, az affektiv nyelvhasználatnak is igen nagy szerepe van.) A Végvár olyan új lehetőségeket hódít el a prózai közlés számára, melyekben a képzelet, a sejtés, a csoda a hagyományos megjelenítés által nem látott tereket nyit meg."5

A Végvár közepes méretű magyar visszhangjánál érzésem szerint fontosabb az a nemzetközi (elsősorban olasz és francia) fogadtatás, amely saját irodalmi hagyományainak felismerése és méltányolása miatt illesztette be problémamentesen autentikus trendjeibe, értékelte kompetens recenziókkal, honorálta díjakkal Hász szóban forgó szövegét. A valóságos és virtuális határvidék, a geomorfológiai köztesség problémái, a hegyvidék, a homok- vagy kősivatag, a pusztaság, a tengerszoros metaforái a 20. századi irodalom ontológiai kérdések kifejezésére alkalmas nagy szimbólumai. A végtelenség, a tágasság e melankolikus szcénái közé vetett, valódi vagy legalábbis megfejthető cél nélkül várakozó hősök történetei a fent említett irodalmak gyakori motívumai. Nem véletlen hát, hogy a Végvár tágabb szemantikai hagyományát kijelölve a neolatin kritikai reflexiók a maguk nemzeti irodalmainak két, e szempontból talán legjellemzőbb szövege említésével közelítettek Hász regényéhez. A Dino Buzzati A Tatárpuszta (II deserto dei Tartari, 1940)6 című regényének erődjébe érkező Drogo hadnagy és Julien Gracq prózájának, A Szirtiszek partvidékének (Le Rivage des Syrtes, 1950)7 Támaszpontján szolgáló Aldo látszólag a birodalmak határmezsgyéjét őrző hősök, akik a pusztaságon, sivatagon, tengerszorosokon túl elterülő ismeretlen hatalmak ellen védik szülőföldjüket. A láthatatlan vagy soha meg nem érkező ellenségre várakozva az időből és a térből is kivetett, egzisztenciális léthelyzetek sorával birkózó tépelődő hősök mozgatása az aktuálpolitikai tendenciák mellett egyértelműen meghatározta a Végvár nemzetközi befogadástörténetét. A Hász Róbert második regényével találkozó külföldi olvasó egyfelől úgy olvashatta a szüzsét a jugoszláv konglomerátum széthullásának parabolájaként, ahogy Buzzati kötete megjelenése idején a fasizmus működési mechanizmusainak láttatását is direkt módon kínálta fel. Másfelől a mindenkori hatalmi játszmáknak, és persze magának az intézményesült keretek közé szorult modern létezésnek kiszolgáltatott hősök történetei a negatív utópiák értelmezés javaslatainak felülreprezentáltságát is nyomatékosították. A Végvár e

3 Szilágyi Márton, Várunk: Hász Róbert: Végvár, Tiszatáj Könyvek, 2001, Élet és Irodalom, 2001. június 8., 25.

4 Pécsi Györgyi, Végvár isten háta mögött: Hász Róbert regénye. Magyar Nemzet, 2001. június 8., 32.

5 Olasz Sándor, Hász Róbert: Végvár, Tiszatáj Könyvek, 2001, Kortárs 2001/9., 122-125., 125.

6 Orietta Possanza, Precipitati in un mondo kafkiano, Left, 2008. december 19., 81.

7 Claude Michel Cluny, La elé sur la porté (La forteresse. Robert Hász). Magazine littéraire, Octobre 2002.

104