Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 10. szám - Mózes Huba: „Orrodba édes illatot gyűjts, szívedbe békét és mosolygást”

úgy zeng a szerelem szava, mintha ezüst csengettyűt rázna, ki szeret, sohasem gonosz, ki szívből csókol, nem parázna.

Az éteribb hangfekvés a VIII. parancsolat aranymetszésszintjén all. sor lendületes felszólítását követően az előrímes összecsengés két erős nyomatékával tagolt 12. sorban indulószerű ütemezésre vált:

s indulj a bátrak mosolyával,

zengő lélekkel, zsenge testtel,

Végül a X. parancsolat halmozásra és párhuzamra épülő 10-13. sora a dal egyszerűségének a hangján szól az élet végső kérdéseiről:

köszönöm, hogy tápláltatok, hús, alma, búza, lencse, borsó.

Amint jó volt hozzám a bölcső, tudom, hogy jó lesz a koporsó.

Dsida Jenő alkotásának strófáit rendre megkísérelhetjük egyeztetni a mózesi kőtáblák következő parancsolataival: I. Én vagyok a te Urad Istened. Ne legyenek idegen isteneid énelőttem! II. Isten nevét hiába ne vedd! IV. Tiszteld atyádat és anyádat! VI. Ne paráználkodj! VIII. Ne szólj hamis tanúságot! X. Mások javát ne kívánd! Már az első szakasz egyeztetése során be kell látnunk azonban, hogy Dsida Jenő alkotása nem a parancs, hanem a tájékozódási pontot kereső lírai én szavával szól - a látszat ellenére sem az intelem, hanem végső elemzésben a számvetés, a létösszegzés hangján. „De nem szabad velem törődnöd, / legfeljebb ints egy lenge búcsút / felém" - hangzik az intelem, amely azonban nem az „Ismerd meg önmagadat'' görög bölcsességben, hanem a „célod, hogy rálelj önmagadra'' felismerésben csúcsosodik ki. A következő strófák intelmei - „Nevem hiába ne vegyed", „Tiszteld az izzó szenvedést", „Addig nézz csurdé angyalokra / és addig nyalj szerelmi mézet", „Az igazságnak őre légyen / benned mindig az égi szellem", „Felebarátod ökre, háza / után kívánságod ne légyen" - rendre az önmagára találás mozzanatait vezetik be, amelyek olyan gazdagsággal bontakoznak ki, amilyenre csak a műfaji jelleg változatos sokfélesége nyújthat lehetőséget. Ha Dsida Jenő alkotásának parancsolatait a kőtáblák parancsolataival próbáljuk egyeztetni, szükségképpen be kell látnunk, hogy az egymást követő szakaszokból valójában semmi sem hiányzik. A töredékesség csak látszat, amelynek leple alatt a mű az önmagára találás, a megnyugvás békéjét sugárzó bölcselő - a költő szavával élve „bölcselkedő" - költeménnyé kerekedik.

101