Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 10. szám - Csikós Gábor: „A megye területén a rémhírek özöne van”
az ellenséges célzat mellett pedig legalább olyan hangsúlyos volt a rémült védekezés is. Ezt a rövid nyelvészkedő kitérőt is azzal a céllal tettem, hogy bár a rémhír szót használom a jelenségek leírására, a diktatúra a maga abszurditásával azonban sokszor bizonyította: ami tegnap rémhír, ma a valóság. Éppen ilyen szempontból a rémhír terjedésének modelljeként használt R = ixa/c képletet sem elsősorban a számszerűsítés divatja miatt érdemes tárgyalni, hanem azért, mert a képlet részei mélyebb betekintést adhatnak a rémhír természetébe. Az Allport és Postman által kidolgozott, majd a szociológus Chorus által továbbgondolt képletben az R a terjedés sebességét jelöli, amelynek tényezői: az információ fontossága (i) és az információ homályossága, kétértelműsége (a), valamint a befogadó kritikai érzéke (c).2 A kommunista diktatúra a központi irányításával, abszurd koncepciós pereivel és gazdasági döntéseivel olyan bizonytalan légkört teremtett, amely megkönnyítette a rémhírek terjedését. A történelmi helyzet A biztonságérzet, a szabadság nem sokszor jutott osztályrészül a magyar vidéknek a XX. században: bár Horthy Miklós - igaz, már estorili villájában - éppen a szabadság kivívásában jelölte ki a parasztság történelmi szerepét3, kormányzósága idején keveset foglalkoztatták a vidéken élőket ért olyan hátrányok, mint a szociális és egészségügyi biztosítás hiánya, a mezőgazdasági bérek 30%-os elmaradása az országos (amúgy sem magas) átlagtól, vagy az a körülmény, hogy az agrárolló nyílása ellenére a társasági adóhoz képest kétszeres földadó maradt érvényben.4 Különböző világlátású értelmiségiek - például Jászi Oszkár, Kerék Mihály, Móra Ferenc, Weis István - jajdították el magukat a vidék helyzetét látván: nem arról van szó tehát, hogy a második világháború után hatalomra jutó kommunisták paradicsomi állapotokat ziláltak volna szét. Sőt, a magántulajdon kérdésében a kontinuitás íve rajzolódik a két rendszer között: amíg az „1942. évi XV. törvénycikk" még csak az állampolgárok egy csoportját, a zsidókat korlátozta a földvásárlásban, és kötelezte őket földjeik térítés ellenében történő átadására; Rákosi rendszere már minden magán- tulajdonban a kapitalizmus5, az imperializmus előretolt ékét látta. Rákosi Mátyás 1948. augusztus 20-án elmondott kecskeméti beszéde egyértelművé tette: a Párt elvárása, hogy a dolgozó parasztság a termelőszövetkezetbéli kollektív gazdálkodást válassza6, feladva magántulajdonát. A kommunisták a termelőszövetkezetre nem pusztán mint a gépesítést elősegítő modernizációs eszközre tekintettek7, hanem benne az osztálynélküli társadalom előrevi- vőjeként is látták, amely üzemforma munkássá formálja majd a parasztságot, s lehetővé teszi számára az új, szocialista társadalomba való betagozódást.8 A kommunizmus ugyanis nem pusztán gazdasági modellként, politikai rendszerként vagy modernizációs paradigmaként fogható fel, éppen ilyen hangsúlyos az ember megváltására tett kísérletként 2 Zhao - Yong-mei - Ke-xi, 2016; Lyons - Hughes, 2015. 3 Horthy, 2012: 359. 4 Ungváry, 2012: 120-123. 5 Mommen, 2011: 80-95. 6 Závada, 1999: 206-207. 7 Fitzpatrick, 1994. 8 Lynne, 1996: 14-26. 63
