Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 10. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek

keznék a szemináriumomon Petőfi szerelmi lírájáról írt dolgozatára, úgy vágnám ki, lába sem érné a földet! Tűnjön azonnal a szemem elől! - Céklaszín fejjel kitántorogtam. Az ajtó előtt meg fogadott a vizsgára még várakozók csoportja, s nekem estek, ahogy szokás: Hogy volt? Mint volt? - Már egy ideje beszélgettem velük, mikor nyílt az ajtó, s a kilépő diák azt kérdezte: Kiss Benedek itt van-e még? Alig álltam a nagy és szégyenteljes próbatétel után a lábamon, mikor újból vissza kellett mennem a professzornőhöz. Már egy kicsit nyugodtabban mondta: - Szemtelensége annyira fölháborított, hogy a többi tételét nem is kérdeztem. Üljön csak le még egy kicsit, hadd hallom, azokat tudja-e? - Hála Istennek, azokat tudtam, s olyan kiegészítő feleletet adtam, aminőt talán korábban is várt. S mikor újból kint voltam a folyosón, néztem csak meg az indexemet, mert úgy mondta előbb, hogy nem vágott ki - soha ennyire meg nem érdemeltem volna. De kicsit örülhettem is: nemcsak, hogy nem elégségest - közepest (!) láttam benne. Igaz, azt akkora betűkkel, hogy alig fértek a leckekönyvbe. Vagyis a Petőfi szerelmi lírájáról írott dolgozatom, amire én már nem is igen emlékeztem, olyan nyomot hagyott benne annak idején, hogy idáig ért a hatása.

De sokkal többet jelentett, és többet is jártam később Koczkás Sándor tanár úr szemináriumaira. Ragyogó tanár volt, olyan, mint amilyennel addig sem, s utána sem találkoztam. Az Alkotókörből előtte már ismertük egymást, s nagyon szívesen fogadott tanítványai közé. Először a századforduló lírája, a Nyugat és Ady Endre indulása volt a téma. Adyval különösen sokat foglalkoztunk, s ha jól emlékszem, a Vízió a lápon című versről dolgozatot is írtam. A tanár úr ennek a versnek különösen nagy jelentőséget tulajdonított a későbbi, az igazi Ady vers- és szemléletvilágának kialakulásában. (Hiszen előtte már megjelent két jelentéktelen, a korai érdektelenség süllyesztőjében eltűnt verseskötete.) Itt jelentkezett először a látásnak és kifejezésmódnak („szimbolizmus") az az újdonsága és jellegzetessége, amiből aztán az igazi Ady lett. - Aztán még a Nyugat köréről beszélgettünk, annak mély vízbe követ dobó jelentőségéről a korabeli magyar sematizmus világába, de ennek centrumában is, amihez és akihez mindent viszonyítottak, Ady új lírája állt. S ezt aztán, kötetről kötetre szinte, haláláig végigvettük. Már korábban is, de ettől kezdve különösen el voltam ragadtatva. Érdekességként jegyzem meg, Koczkás tanár úr ugyanúgy végigjegyzetelte a foglalkozásokat, mint a dolgozatírók és a szép számú hozzászólók. Meg voltunk győződve (én legalábbis), hogy tőle várható a magyar irodalomban már nagyon időszerű, nagy Ady-monográfia. Igazi csalódást jelentett, hogy évek múltán Király István professzor (nem úr, hanem elvtárs), aki az egész tanszék vezető professzora volt, s mint ilyen, természetesen nemcsak „vonalas", hanem nagyhatalmú „komcsi" korifeus, tette le és jelentette meg a régen várt művet. Koczkás Sándor tanár úr pedig élete végéig megmaradt kis, de sokat produkáló adjunktusnak, akiért rajongtak a hallgatók.

Azt hiszem, egy évvel később hirdetett Koczkás tanár úr egy két világháború közti irodalmat tárgyaló szemináriumot. Ennek középpontjában pedig, természetesen, József Attila állt. A húszas évek elején szinte egyszerre jelent meg első kötete Szabó Lőrinccel, s így adva volt, hogy az ő indulása is központi szerephez jutott. (Babitsot, Kosztolányit, érdekes módon, csak érintőlegesen tárgyaltuk.) Viszont elég sok szó esett Szabó Dezsőről, középpontban az Elsodort faluval, és

48