Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 1. szám - Fekete J. József: Sándor Iván utóbbi könyveiről

A történelem gépangyala - válogatott esszék

Talán a fentebbi írásból is kiviláglik, Sándor Iván egyszerre országban és nemzetben gondolkodó író, aki a regényírás mellett terjedelmes esszékben nyúl a témáihoz, a magyarsághoz, a zsidósághoz, az állam egykori és mai politikájához, az általa észlelt jelenségeket igyekszik elhelyezni a világpolitika palettáján, többműfajú szerzőként nem csupán publicisztikájában, de az erre irányultságára is érdemes figyelni egyéb könyveiben is.

Sándor Iván válaszokat keres, ugyanis felvetődő kérdésekből nincsen hiány, ráadásul a múlt és a jelen megértése mellett a (közel)jövő problematikájára is kíváncsi. Jelen kötetében az utóbbi három évtizedben írt esszéinek egyharmadát válogatta össze, hogy szólhasson a Régmúlt fejezetcím alatt a parancsuralmi terror okozta következményekről, majd a jelentős magyar gondolkodókról a Gondolkodó magyarok fejezetben, utána a kortárs Európa-képről az Ezredforduló fejezetben, a kötet gerincét képező Bibó István-i gondolkodás mentén születtek a kötetzáró Új évszázad című fejezet kortárs világunkat elemző esszéi. A még zárolt anyagként olvasott Bibó-életmű meghatározó jellegű Sándor Iván esszéírásában, politikai és társadalmi gondolkodásában, korábban kötetnyi terjedelmű esszét jelentetett meg a gondolkodóról (Leperegnek a nyolcvanas évek. A kilencvenes évek és Bibó hagyatéka, 1988), hogy nem titkoltan a „még maradandó s a már meghaladandó gondolatai alapján mérlegeljem a jelent" (251.) - írja a szerző. Tapasztalatai elszomorítók. Kuroszava filmjéből idézve: „Amióta világ a világ, ölve él az ember... mindig ugyanazt az utat járja." (255.) Emiatt igazi bolondság értelmesnek tartani a világot, hiszen „nincs kezdet és vég. Minden újra indul és folytatódik." (254.) Ezen megállapítás tükrében Sándor Iván látja a jövőt. De nem váteszként, jós látnokként, hanem a múlt és a jelen analitikus földolgozása nyomán, bizonyára ezért nevezte a kötet előszavában (Egy palackposta üzenetei) Földényi F. László Sándor Ivánt „írótörténész"-nek, aki itt szépíróként történelmi esszéket - tegyem hozzá: politikai esszéket - közöl, mintha alkotóműhelyébe hívná olvasóját, hogy fikciómentesen tárja föl előtte a huszadik század történetének a magyar nemzetre (is) kivetülő elszürkülését, erős megfogalmazásában: a tények elhazudását, vagy bár elhallgatását, és a következmények arcátlan fényezését, az önámítás intézményes generálását, „a félresöprés hangyaszorgalmát". (13.)

A történelemkutató analitikus alaposságával tekinti át a korabeli dokumentumokat a Don-kanyarban történt tragédiáról, a 2. magyar hadsereg - amely egyébként nem szerepelt a Magyar Királyi Hadsereg korabeli hadrendjében - elképesztő emberveszteségéről, amit az állami propagandagépezet sunyi és naiv módon azzal próbált eltussolni, hogy a bakákat nagyon sok településről sorozták be, 2—3 ember hiánya ugyanis ugyanúgy nem tűnik föl egy faluban, mint ahogy 15-20 eltűnté sem egy nagyobb városban. Ez a félrevezető, félretájékoztató, elhallgató (dez)információs politika arra szolgált, hogy az országban féken tartsa az indulatokat. Értesülések nélkül - akinél az információ, annál a hatalom, tenném hozzá - az ország értelmisége voltaképpen nem is szembesült az ifjú magyar férfiakat megsemmisítő orosz vágóhídról, amiről ennek következtében sem a lillafüredi, sem a szárszói értelmiségi tanácskozáson, az említett tájékozatlanság hiányában, érdemi szó nem esett. Az akkori, bizonyára rosszul választott politikai oldal igyekezett magát kivonni a következmények alól, sietett hirtelen minden ablakot becsukni, lesötétíteni a jelent, egyben a múltat, vele megkerülhetetlenül a jövőt. Aki a múlt föltárására vállalkozik, annak „a ténytemetőt kell kiforgatnia" (37.) - észrevételezi Sándor Iván, most gondolkodóként, máshol történetkutatóként vagy szépíróként. „Az intézmények a háborús részvételt, a katonai akciókat mint a fasiszta hadvezetőséggel szövetségben végrehajtott cselekedeteket kezelték, ami tény volt, ám az általános tény és a rossz oldalon vívott háborúba belekényszerítettek személyes sorsa, helyzete között semmiféle különbséget nem tettek. Holott

104