Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 1. szám - Fekete J. József: Sándor Iván utóbbi könyveiről

mondvacsinált ürügyeket keres, kudarcélményeit, felgyülemlett indulatait erőszakos kitérőkkel, hamis vádakkal próbálja levezetni. Keserves történelmi tapasztalatokról önszépítéssel tereli el a figyelmet. Kitér a szembenézés, a döntés felelőssége alól; nem lelkiismeret-vizsgálatot vár, hanem ködösítést a reális nemzeti önismeret szellemének elterjesztése helyett, hazát mentő héroszokat, mindig túlereje miatt győztes ellenfeleket kreál; az »áridókat, cselszövőket«, a belső ellenséget, amely végső soron »minden baj« forrása, a »megbízhatatlan idegenek« közül választja, a »nehéz múltból«, a »rögös jelenből« önszépítéssel menekül." (24.)

A tiszaeszlári „gyilkosság" nem bűnügy, hanem politikai esemény. Sándor Iván egy Kossuth-idézettel nyomatékosítja, hogy az egész ügynek politikai háttere van, amely a középkor tévképzetei nyomán a zsidókat teszi meg bűnbaknak a kortárs társadalomban. Utána részletesen taglalja, hogy minden korban, minden társadalomban adott volt a kiközösítés, amelyek során szörnyű vádak mellett váltak a fanatizmus áldozatává nép- és vallási csoportok tagjai, mert - Kossuthot idézve - „A nép érzi a nyomort, de nem tud magának okairól számot adni" (50-51.), ennek a feszültségnek a levezetésére születnek a téveszmék és balítéletek, amelyek fanatikus bántalmazásba torkollva terelik el a figyelmet a valós problémákról. A szerző a későbbiek során általánosságban is visszatér a kirekesztésmegtorlás társadalmi problematikájához, annak mechanizmusához, de a tiszaeszlári per nyomozási iratait, jegyzőkönyveit, ügyészi és védőbeszédeit áttekintve egy összetett, szerteágazó, több szinten működtetett retorziós módszertanról rántja le a leplet, egyben pszichológiai szempontból is fölmutatja az ember morális tartásának motorját is. A vérváddal terheltek mindvégig tagadták az ellenük fölhozott koholmányokat, ehhez erkölcsüket, a zsidóság ószövetségi történetét, törvényeiket, rítusaikat hozták föl tanúbizonyságként, de mindez bizonyára kevés lett volna, ha nincsen elszánt és végtelenül alapos védőjük Eötvös személyében: „Elnyomó gépezetek, koholt perek, uszító kampányok áldozatait önmaguk akarata ellenére csak véletlen körülmények menthetik meg. De a pusztítást, a manipulációs gépezetek működését akadályozó eszmék, erők, emberek küzdelme is arra összpontosul, hogy az áldozatokat passzív méltóságukból »keserűséggel, de bizakodással viselt« helyzetükből kiragadja, és szembefordulásra ösztönözze, szabadulásuk esélyét nyissa meg előttük. Mi lett volna a tiszaeszlári per ártatlan vádlottjainak sorsa, ha nem Eötvös védi őket, ha nem ébreszti fel aktivitásukat, nem szilárdítja meg legtöbbjük elhatározását?” (85-86.) - veti fel a költői kérdést Sándor Iván.

A tiszaeszlári per, bizonyítja a továbbiakban a szerző, mindössze egy állomása volt az Európa zsidótlanítását célzó eszme burjánzásának. A perről szóló könyv, amely 1976. május végén jelent meg, későbbi kiadásaihoz írt előszavak teret adnak a szerzői intimitásnak is. A könyv megjelenését megelőzően kilenc évvel a témáról Tiszaeszlár címmel drámát is írt Sándor Iván, amit 1967. március 10-én mutatott be a Miskolci Nemzeti Színház. A dráma a mostani kötetben olvasható, miként a drámaszöveg kapcsán készült interjú is. Nemkülönben fontos a kötet utószava - címe is szokatlan: „Kossuth nemes, szabad Magyarországa..." amiben ugyancsak figyelemre érdemes gondolatokat fejt ki „a lejtőre sodort országról", „a manipulált emlékezetről", a kirekesztés politikájának újbóli erőre kapásáról. „2 015-re a parlamentarizmus liberális változatában kifakadó fertőzési gócok hatására stabilizálódtak az újabb struktúrát formáló események. A zsidókat, cigányokat, bevándorlókat érintő stigmatizáció összekötődik a lakosság kormányzati politikával egyet nem értő jelentős részének a nemzetből való kitagadásával. Az újabb fertőzési gócok újraroncsolják a népesség mentalitását." (235.) Végül: „Hosszú a múlt árnyéka - írtam 2014-es naplómban. Tiszaeszlár árnyéka ehhez a múlthoz tartozik. Ha az időre vonatkozó kérdések értelmét keressük, nem szabadulhatunk attól, hogy a jelen árnyéka is hosszú (lesz)." (236.)

(L'Harmattan Kiadó - Könyvpont Kiadó, 2015)

103