Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 10. szám - Gergely Ágnes: Egy urbánus főhajtása
huncut vót a tehín is: ő is a kölykit szerette, nemigen adott tejet afejésné. Felhúzta a hasát, a szőre is égnek állt. De az ember még huncutabb vót: no nem baj, máj' alámén a bornyú. Akkor mikor a tehín megint leengedte a hasát, az ember elkezdett fejni. Ha nagyon goromba vót a bornyú az anyjáho, akkor vederbű itattuk a bornyút. Először nem tudta, mire való a veder. Akkor az ember ferdén tartotta a vedret, a szájába tette a tejes ujját - mingyá tudta a kisbornyú, hogy ezt inni kell... A harmincas években pestis söpört végig az országon, irtotta a disznókat. Hunyán összeírtuk, hogy ki akar óttatni, akkor egy ember hazament a faluba, oszt kihívta Izsák állatorvost, hogy ótsa be a jószágokot. Tíz évvel később Izsák állatorvost Szolnokon a rosszabbik csoportba osztották be, abba, amelyik Auschwitzba ment, Izsák állatorvost nem látták többet. Az állatok közt a kutyának nagy becsülete volt. No, a fejősbirkákot legeltette édesapám meg a kutya. Mikor be akart gyünni édesapám, akkor a botját leszúrta: - No, Frigyes, te itt vigyázol. Édesapám meg bement. De a birka gazember vót, nagyon szeretett beszaladni a mislingbe [zöld takarmánykeverék]. Édesapám meglátta. - Frigyes!!! Fene ett vóna meg, szemtelen piszoklnak]! Édesapám megveszekedte a kutyát. A kutya felugrott, neki a birkának, visszahajtotta őköt. Délbe mindég ott ebédeltünk a nagy eperfa alatt, a kutya is. De most Frigyes nem gyütt be. Mondja édesapám: - Eredj, fiam, hozd be a botot, mer Frigyes még ott vigyáz rá. Behoztuk a botot, de Frigyes csak nem gyütt be. Akkor szólt neki édesapám: - Frigyes! A kutya felült, odanézett, akkor vissza lehajtotta a fejit. Mondom: - Máj begyün...- Az nem gyün be, fiam. Akkor édesapám felkelt, kiment érte, behozta, letette. Ott ült a kutya, ahova letette édesapám. Adtunk neki enni, de az ételt se fogadta el. Szégyellte magát. Hibázott. A hűségről a parasztembernek a kutya jut eszébe, az okosságról meg a ló. A gyereket nem bántotta még a rúgás ló se. Tizenhét-tizenhárom hónapos lehetett a kisfiúnk, oszt odament a rúgás lóho, ott fogdosta a lábát a lónak. Az anyja azt se tudta, mit csináljon. De a ló csak nézte, nézte, nem bántotta. A kisgyereket még ha útjába játszik is, kikerüli a ló, nem mén rá. Meg mikor az ember véletlenéi berúgott, oszt elesett, a ló nem lépett rá az emberre se. A gyöngédséget a mezőgazdaságban is a madarak képviselik. A fecske vót a kedves madár, meg a pacsirta. Végig vót az er eszet alja, meg az istálló eleje fecskefészekkel. [...] Úgy mondták az öregek, hogy a fecskefészket nem szabad leverni, mer akkor megdöglik a disznó. Ki tudja, hol végződik a babona és hol kezdődik a tapasztalat? A szántó-vető embernek meg a pacsirta jelzett: - No, pacsirta, szólsz, akkor itt a szántásvetés ideje. Úgyhogy a parasztembernek az énekesmadara a pacsirta vót. Az szólt felette, mikor szántott. 4) A népszokások Az endrődi népszokások belegyökereztek a római katolikus vallásba, az emberek itt nem egyszerűen vallásosak voltak, de - mint Kiss Katalin, a Népszokások Endrődön című kötet összeállítója írja - számukra a vallás többet jelentett a puszta szertartásnál - életmód volt. 9
