Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 1. szám - Fekete J. József: Sándor Iván utóbbi könyveiről
Fekete J. József Sándor Iván utóbbi könyveiről A tiszaeszlári per és 2015 Sándor Iván 1973-ban tényfeltáró riportútján kerekedett az 1883-as tiszaeszlári per eseményeinek nyomába, a per iratait fölhasználva igyekezett tisztázni Solymosi Eszternek a zsidók általi meggyilkolását, rituális föláldozását állító vád és védelem, ez utóbbit Eötvös Károly látta el, tényeit és a vérvádnak a település lakóira nehezedő hatását, illetve következményeit, ami nyomán megalakult az Országos Antiszemita Párt, amely rövid időre ugyan, de bejutott az Országgyűlésbe is. A per és Eötvös kiállása az ártatlanul megvádoltak mellett országos fölháborodást váltott ki, mert azok kapcsán nemzetközi fórumok vették nyelvükre a korabeli magyarországi igazságszolgáltatást és a közéleti állapotokat. Később jeles magyarországi gondolkodók, közírók arról a fölismerésükről számoltak be, hogy az ország köztudatában a történelemtanítás nyomán hamis berögződés él a hajdani eredményekről és hőstettekről, amivel szemben él egy folyamatosan szított ellenségtudat, egy rágalomtechnika, ami ugyancsak hamis és téves alapokról gerjeszti a nemzettudat negatív tartalmait. Az eset rövid története, hogy 1882-ben az akkor 14 esztendős Solymosi Eszter cselédnek szegődött, miként akkoriban sokan mások, majd hamarosan nyoma veszett. Anyja követelésére vizsgálat indult, ami során egy kiskorú kikényszerített vallomása alapján a helyi zsidóságot vádolták meg, hogy a lány nyakát elvágták, hogy vérét belesüssék, belekeverjék húsvéti pászkájukba, a legenda folytatása szerint a lányt talán befalazták a Zsinagógában. Sándor Iván könyvterjedelmű esszéjében leszögezi, hogy „a zsidó rítus nem ismeri az emberáldozatot". (50.) A nyomozás során egymás után következtek a lefogások, minden vádlott ártatlannak vallotta magát, végül fölmentő ítélet született. Csakhogy időközben fölborult az ország toleranciás tűrőképessége és az erre reagáló nemzetközi közvélemény. A tiszaeszlári per jelentős időn át a sajtó figyelmének középpontjában állt, az Egyesült Államoktól Japánig. A vádlottak védője protestáns hitének üldöztetéséből kiindulva a mindenkori kisebbség, így a zsidóság mellett kötelezte el magát, előrelátón jelezte, hogy rossz irányba vezet a vallási-faji megosztás minden, de főleg a kormány által támogatott vagy eltűrt változata. A vérvád, vagyis a zsidókra irányuló dühkompenzáció voltaképpen a társadalmi állapotokkal elégedetlen közösség indulatos megnyilvánulása, Sándor Iván szerint ez a vétségáthárítás, amiről könyvében így ír, módosult ugyan, de érzelmi manipuláltsága századunkban se veszített erejéből: „Minél több kudarcot él át egy nemzet, minél kielégítetlenebbek igényei, annál inkább van szüksége rá, hogy történelmét valamilyen módon kompenzálja. Múltjának idealizálása, mitizálása a fennmaradás pszichikai erőforrása lesz. Sikertelenségeire 102
