Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 9. szám - Kabdebó Lóránt: Naplójegyzetek a forradalom idejéből
Kabdebó Lóránt Naplójegyzetek a forradalom idejéből Miként az Ostromnapló előkerülése és megjelentetése, hasonló örömmel töltött el az 1956-os forradalom és szabadságharc napjairól vezetett Illyés-napló felfedezése is. A napló az a műfaj, amelyik nem tudja előre, mi következik másnap, de kiváltja a jelen nap eseményeinek rögzítését. És, mint mindkét napló bizonyítja, Illyés Gyula a zajló események pontos tömörítésének, sőt nemegyszer a megtörtént pillanatok azonnali reagálásának is mestere volt. Egy-egy szava, megjegyzése kibontható lenne akár teljes esszéterjedelműre is. Magam is átéltem ezeket a napokat, mégis a napló bejegyzései megértető eligazításként szolgálhattak számomra. Egyrészt új színezetet adtak az események befogadásának, másrészt tájékoztatnak a kor egyik legnagyobb írószemélyiségének személyes részvételéről az események sodrásában, és drámai erővel mutatják be az irodalmi és politikai élet vezető személyiségeinek egymással való kapcsolódását, összetartozásukat és összevitatkozásaikat. Az összetartozás és az elkülönbözés határozott kinyilvánításaival. A napló olvasása során újra átélem az eseményeket úgy, mintha most alakulnának, fejlődnének, és kerülnének veszélybe legszebb reményeink. Nem a múltat olvasom, hanem egy ismeretlen folyamat részvevője lehetek a könyv segítségével. És most, amikor erről beszámolok, felrémlik egy beszélgetésünk a könyv egyik főszereplőjével, Flóra asszonnyal, valamikor, a régmúltban, Szabó Lőrinc- monográfiám készülése idejéből. Szabó Lőrinc özvegye azt mondta, ő elfogult saját életük megítélésében, és ezért megkértük Flóra asszonyt, olvassa ő át a monográfia készülő részeit. A Gömbös és az írók találkozásánál akadtunk el. A történészek is, jómagam is rászorultunk Féja Géza emlékezésére, amelyet színezett az idő távlatából az Illyés és Féja közötti későbbi kapcsolat alakulása. Miért a Féja emlékezését idézik mindig? - hangzott a kérdés. És én ekként válaszoltam: Mert Gyula bácsi nem beszél róla. Mondja el ő maga is saját emlékeit. És ezzel ez a párbeszéd le is zárult. Honnan tudhattam volna, hogy éppen Szabó Lőrinc védelme idején, 1945-ben, amikor magukkal a Moszkvából hazatért kommunista vezetőkkel, ifjúkori ismerőseivel vitatkozott barátja igazáról Illyés, akkor is feltették neki ugyanezt a kérdést: hogyan is volt a miniszterelnök és az írók találkozása. És bizony a hetvenes években már megvolt a hagyatékban a leírt emlékezés. Csak éppen Illyés életében, mivel élete utolsó percéig aktív résztvevője volt nemzete jövője alakításának, nem vonhatta el a figyelmet a jövőt alakító jelenről azzal, hogy a múlt vitatott pillanatait belekeverje esetleges emlékezéspublikációkkal. Naplófolyamában azután olvashatjuk saját leírásában azt a 133
