Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 9. szám - Kabdebó Lóránt: Naplójegyzetek a forradalom idejéből
bizonyos akkori találkozást. Az akkoriban lehető legoptimálisabb formában idéztem a monográfiám életrajzi részében a vitatott jelenetet, majd Horányi Károly kollégám és munkatársam utóbb már a publikált Illyés-emlékezés ismeretében nagyívű, kétrészes tanulmányában, az ItK-ban írta le az irodalmi élet és a politika közeledésének és távolodásának nagy esélyű pillanatát. Hogy miért nem publikálta Illyés Gyula életében azt az emlékezést? Pár év múlva magam is megtapasztalhattam. A háborúnak vége című rádiós sorozatomban - talán még a monográfiaírás közbeni vitára emlékezve, Flóra asszony közvetítésével - sikerült Illyés Gyula emlékezését az 1945-ös évre elkészíteni. Szerencsére a beszélgetés hitelesített szövege a Kortársban teljes terjedelmében megjelent. De ugyanaz a miniszterhelyettes, aki nekem kollegiális gesztussal gratulált a minisztérium kapujában az interjúhoz, a hivatalos eligazításon elmarasztalta ugyanezért a közlő folyóirat főszerkesztőjét; a rádió pedig, amelyik mindig ragaszkodott az első közlés jogához, hirtelen átsiklatta a folyóiratközlés utánra az adást, és csak az adás hallgatása közben vehettük észre, hogy blokkokat kihagytak belőle. Szégyenkezve jelentkeztem telefonon az adás után, és fülemben ma is él Illyés beletörődő válasza: hagyjad, hozzá vagyok szokva. Persze, azóta már kiállítást is megjárt az Illyés által ceruzával a publikáláshoz igazított kézirat. Jelenleg a miskolci Lévay József Műemléki Könyvtár számára átadott hagyatékrészben, nagy becsben tartva őrzik. A forradalmi naplóról pedig jobb lehetett még szerzőjének is elfelejtkeznie. Előkerült az a legjobb időben. Amikor már a nemzeti lét nagy eseményeinek sorában ünnepeljük 1956 eseményeit. Illyés Mária, a költő lánya, maga is közvetlen résztvevője az eseményeknek, és az Ostromnaplót is példás történészi teljesítményként közreadó Horváth István szerkesztésében ismerhetjük meg Illyés Gyula életre keltett szövegét, és olvashatjuk mindezt beleágyazva a korszak dokumentumai közé. Az ünneplő nemzet ismerhesse meg az ünnepelt esemény szerkezetét és alakítóinak jellemképét, kapcsolatrendszerét. A többi író szereplését legendákból, leírásokból, utólagos perekből ismerni véltük. Illyés Gyula részvétele kiesett a tudatunkból. Bárha nevéhez fűződik az „ötvenes évek" legkiemelkedőbb versének, az Egy mondat a zsarnokságról címűnek ekkori publikálása. De ez az irodalomtörténet ünnepe. A személyes részvétel pedig azt bizonyítja, hogy nemzeti létünk sorsdöntő pillanataiban az akkori legjelentősebb írók-költők szellemi és valóságos mindennapi részvételükkel egyként részt vettek az eseményekben. És ezt tette naplójegyzeteinek bizonysága szerint Illyés Gyula is. Miként tették azt naplója szereplői, Németh László, Tamási Áron. És megbizonyosodhatunk, hogy Déry Tibor és Illyés Gyula ezekben a napokban is a legjobb barátságban, egymás véleményét összehangolva kapcsolódtak az eseményekhez. Középpontban élte át a legnehezebb pillanatokat. Úgy, hogy szinte észrevétlen maradt. Mégis „közintézménnyé" válhatott, véleménye meghatározóan és határozottan hangzott. És személyesen mindig ott volt, ahol ott kellett lennie. Ha kis, mindig el-elakadó Dongó motorja segítségével is. Mit tehetek még mindehhez hozzá? Egy képet egy kéziratról. Amikor a korszak két nagy költője költészetét is összekapcsolta. Az csak véletlen - bárha a miskolciak 134
