Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 9. szám - Tőzsér Árpád: Racionális homály

las hamu lesz"), másrészt felemlegeti az első kötetének egy szövegét, amelyet, úgymond, ma is „szeret". (Margóra: az Egy mizantróp naplójából című versről van szó, amelyben a narrátor egy boltban három tojást akar vásárolni, holott tudja, hogy ott a tojás csak tízes csomagolásban kapható; a történet túlrészletező előadása ott is az abszurdum homályába fordul, és a vita a bolti eladóval lezáratlan marad.)

Kőrizs tehát a szinte epikus részletezéssel és hitellel kifejtett, de nem megoldott (sőt megoldhatatlannak látott és láttatott) problémafelvetést, tulajdonképpen a világszemléleti szkepszis retorikai eszközökkel (iróniával, túlzásokkal, az ismeretek túladagolásával, túltudással, „racionális homállyal") való megteremtését tartja költészete fő feladatának. S meg kell hagyni, ennek a követelménynek második kötetében szinte maradéktalanul eleget is tesz.

S a „racionális homály" hangulatát fokozzák verseiben azoknak az emberi létesítményeknek, agglomerációnak, architektúrának, kultúrának, irodalomnak, filozófiának, technikának, egyszóval civilizációs és tudástémek az egyedülvalósága is, amelyről a fizikus Heisenberg azt tartja, hogy „korunkban... mindenütt mindig újra az ember által létrehozott struktúrákba", mintegy második természet tárgyaiba, világába „ütközünk", s az első természettel mint olyannal már alig találkozunk. Kőrizs gondosan ügyel rá, hogy újabb verseiben fű, fa, rét, erdő, kő, folyó stb. még véletlenül se forduljon elő, s ha mégis, mint például a Lótusz címűben a fű, akkor rögvest kideríti róla, hogy az „közelebbről megnézve nem is fű", mint ahogy a címadó „lótuszt" is igyekszik egy dezantropomorfizáló hasonlattal „induszt- rializálni„úgy meredtek elő a levelek közül, / mint valami víz alatti szellemek periszkópjai".

S ha már a második természetnél tartunk: Aby Warburg, az egykori jeles német művészettörténész érdekes módon a műalkotásnak azt a részét nevezte anno „második természetnek", amelyet az alkotó valamelyik elődjétől vesz át, az „első természet" pedig nála a mű eredeti, az aktuális alkotótól származó és csak rá jellemző rétege.

Kőrizs „első természete" (azaz csak rá jellemző poétikai hozadéka) a Warburg- terminológia értelmében, úgy vélem, egyenlő először is az ismereteknek a jelentést elfedő fentebb elemzett túladagolásával, és a témáinak így valamiféle időtlenségbe kerülésével, másodszor pedig éppen a heisenbergi második természet terének kizárólagosságával. Ez utóbbi (az ember alkotta „természet" tárgyai) az előbbi (az ismerettúladagolás) nélkül akár Rilke vagy Nemes Nagy Ágnes objektiv lírájára, tárgyilagosságára is utalhatna, mint előzményekre, de a „racionális homály" ezt az ember által létrehozott természetet is sajátos kőrizsi térré formálja.

S meg kell jegyezzem, mintegy befejezésként: mindez, amit eddig elmondtam Kőrizs Imre verseiről, nekem személy szerint is rokonszenves (hisz költőként magam is hasonlóképpen, a vers eszközeivel akarom belakni a tudományok, kultúrák, civilizációk sok ezer éves és jelen világát), de ugyanakkor nem hallgathatom el hiányérzeteimet sem.

Először is: nem véletlenül emeltem ki kötetéből elemzésre egyetlen verset. Kőrizs itt közreadott szövegei annyira csak egyetlen nyelvi regisztert működtetnek, egy nyelvet beszélnek, hogy ezt az egynyelvűséget rosszmájban bizony akár egyhangúságnak is nevezhetnénk, a szó mindkét értelmében. Fanyar szkepszisre hangolt prózavers a gyűjtemény minden darabja (csak a végén van egyetlen kötött rímes vers, s néhány személyesebb, lágyabb lírájú opus), s így szinte az egyetlen kiragadott vers is szolgálhat, pars pro toto, mintadarabul: jellemzői a kötet egészére jellemzőek.

Másodszor (s tulajdonképpen ez is az egyregiszterűséggel függ össze): Kőrizs második kötetének a verseiben csak elvétve érezni a lét-érdekeltséget. Pedig hát a szkepszis is lehet egzisztenciameghatározottságú (például bizonyos értelemben szkeptikus maga az egzisztencializmus egyik atyamestere, Sartre is), s ha „ez az egész mindegy, minden minden, / minden izében élet" (idézet a költő első kötetéből, mégpedig a címadó Ez az egész című vers131