Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 9. szám - Dobozi Eszter: „a természet zenévé szerveződik”

Bartók"), Márai Halotti beszédé bői (s naplóiból is) tudjuk, az emigránslétbe jutott magyar ember nyelvi magányossága ez, melyet a sajátjáétól alapjaiban eltérő kultúra idegensége, a metropolis betonrengetegének ridegsége még csak felfokozottabbá tesz: „amerikaiak közt egy európai / felhőkarcolók közt az elemek rokona" - így határozza meg a versben beszélő a zeneszerző szerepével azonosuló szólamában ennek a létformának az ellentmondásosságát. (Pécsi Györgyi hívja fel a figyelmet arra, hogy ezt József Attila Thomas Mann üdvözlése című versére utalva teszi.10)

A lelki elmagányosodást („Mert a lélek, a lélek, a lélek / már semmiségnek örülni sem átall -ló, boldogság az is, / ha Mount Vernonben barátságot kötsz egy cicával") megsokszorozza az alkotói magány, melyben visszhangtalan marad a kérdés: „Komponálni? lehet még?" Idegenben a művészet, az alkotás értelme is kétségbe vonatik. A kétségek hátterében pedig nemcsak az alkotó energiák megfogyatkozása rémlik föl, hanem az értő közönség hiánya („gyémánt bolygók keringenek, / csiribirivalcer - / pucér füleknek szól, / veszett ez a hangszer!"), az értéktisztelettől és az értékek felismerésétől oly messze álló társadalmi környezetben megtapasztalt áthidalhatatlan távolság is, amely a végtelenséget ostromló művész és az őt követni képtelen világ között tátong:

„Aki alkot, visszafele nem tud lépni - s ha már kinőtt minden ruhát, meztelenül borzong a végtelen partján, míg fölzárkózik mögé a világ."

Szilágyi Domokos a zeneszerző életrajzának olyan ismert elemeit is fölvillantja versében, amely az emigránslét és az alkotói lét összeegyeztethetetlenségét még fájdalmasabbá teszi, tragikumát elmélyíti. A Bartók Bélát megtámadó halálos kórra utal (a betegség természetét is fölidéző) költői képben: „múló élet múlhatatlan hangjainál / pusztuló vörösvér- testekben gondolkodik a halál." De a vers tanúsága szerint tud arról is a költő, hogy a Bartók házaspár Amerikában anyagi természetű gondokkal is küzdött. („/.../ sokszor nemcsak a konyhapénzt: a szabadságot is be kellett osztanod, hogy holnapra is maradjon.") Olvashatunk erről Bartók pályáját ismertető munkákból, újabban Büky Virágtól.11

A költő azonban nem csupán ezeket a szavakba foglalható, lírailag megjeleníthető létproblémákat érinti versében, a költemény egész szövetét átjárja, átizzítja a bartókiság szelleme. Megsejtetve, hogy a vers alkotója alaposan megmerítkezett zenéjében.

Egyrészt a költői képekbe foglalt műcímek tanúskodnak erről („fából faragott fájdalom", „allegro-barbaro-jelen”), másrészt azok az ismétlődően előforduló szakaszok, amelyek népdalokat, népballadákat idéznek föl a népzenében jártas olvasóban. Olykor csak utalások, rájátszások ezek, olykor a más természetű vendégszövegeket is tartalmazó költeményben olyan szöveghelyek, amelyek a mára (századvégre és a század elejére) oly divatossá vált intertextualitás hatásmechanizmusát is működésbe hozzák. S mindazokkal egyetértve vonjuk be elemzésünkbe ezt a fogalmat, akik azt is leszögezik egyúttal, hogy ez az idézéstechnika nem azonos a posztmodernekével. Nem, mert a mi szerzőnk nem dekonstrukciós szándékkal, nem az értékek relativizálásával alkotja műveit. Ahogyan Bertha Zoltán fogalmaz tanulmányában, „Szilágyi Domokos a modern és a posztmodern látásmód és formavilág közötti átmenet - még pontosabban: ütközés - képviselője/.../ életművében a „végső kérdéseket is eljelentéktelenítő

10 Pécsi Györgyi: Szilágyi Domokos: Bartók Amerikában - formaváltás, új identitás, Forrás, 2016/12., 74. old.

11 Bartók Béla és Pásztory Ditta Amerikában című írásában, Liget Műhely, 2015/1/1.

98