Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 9. szám - Fried István: Ady Endre és a szomszédos irodalmak

egy országra/nemzetre korlátozódó ítéletmondássá. Ám azáltal, hogy Krlezától Emil Boleslav Lukác szuggesztív fordításáig21, több irodalomban fogadtatik el diagnózisként, válik a Duna (Krleza többször idézett regényében) téri és sorsszimbólummá, érvényes üzenetként íródik be az Ady-vers a horvát és a szlovák irodalmi és nem csak irodalmi gondolkodásba. Ezáltal visszahatván a magyar tárgy- és motívumtörténetre, egy közös dunatáji eszmetörténetet sugallván (melynek többek között még a magyar Kelet-Közép- Európa-kutatásban is érzékelhetjük következményeit).22 A vallomásformának a szimbolikusba átjátszatott alakzata éppen a párbeszéd és az átélt beszéd között oszcilláló előadásváltozata eredményezi, hogy egyszerre válik térségi helyzetleírássá, amelynek időszerűsége nem látszik fakulni, minthogy Krleza és Lukác fenntartja (nem csak fordítás révén, noha úgy is), valamint: a szimbolikusnak ugyan szűkebb jelentés szerint nem az irányzathoz sorolható, ám a Duna-képzet ambivalenciáját a felszínre hozó versbeszéd segítségével a szimbólum különös hangsúlyt kap, a szimbolikus látás(mód) így válik másképp Krlezánál, másképp Lukácnál dekódolhatóvá. Másrészt nem kevésbé tanulságos, ha arra tekintünk, mint illeszti Ady-esszéjébe Krleza Ady versét, melynek majdnem teljes fordítását (némileg átköltését) szintén közli.23 Nem meglepő, hogy a leíró részekből marad el néhány sor, és a dunatáji közösséget felmutató szakaszok őrződnek a horvát szövegben, és az sem, hogy a háromféle közép-európai változat egyike az Adyé (Tri ingeniozna lirika, tri covjeka, tri rase, Austrijanac /katolik/ Rilke, Zidov Kraus, i madzarski kalvin Ady)24; az utóbbi fogalmazza meg a tézist, amely kifej thetővé, konkretizálhatóvá, polémia tárgyává, átstrukturálhatóvá válhat, a Zastavéban például ilyeténképpen: „amott pedig a Kalemegdan alatt a Duna folydogál, így folyik már millió és millió éve, télen és nyáron, csak folyik, a budai »Fiume« szálloda előtt is ugyanilyen csendesen, különösen, rejtélyesen gyorsan folyik, akárcsak itt, gyorsan eláramlik ez a hatalmas nagy víz, és halottakat visz magával, die Toten schwimmen schnell, sokkal gyorsabban elfolyik minden, semmint azt az ember felfogni képes".25 Nem mellékesen hívnám föl a figyelmet, miként köti össze a regény a Krlezától eredeztethető személyes emléket (metonimikusan az általa a másutt több ízben emlegetett Fiume Hotelt nevezve meg Buda, Budapest helyébe), a népeket/országokat összekötő/ szétválasztó, a nép/országsorsok iránt közömbös, Ady-versre visszautaló Dunát, az ismétlődésnek és állandóságnak (a vízszimbólumnak) üzenetét, majd a feltehetőleg az iskolai tankönyvekből ismerős német idézet révén egyszerre a jelenlévő németnyelvűsé- get/kulturális beállítottságot és ezáltal felidéződő kísértetiest, akár a horror jelentésében: az idézet egyébként átírása Bürger Lenoréja ismert sorának: Die Toten reiten schnell; a kísértetballada emlékezetével nemcsak az időntúli vagy időnkívüli támasztódik alá (hiszen a Duna millió és millió éve szökik el a pontos megfigyelhetőség köréből), hanem az a költői háttér is, amely egy szuverén (Ady-)olvasatban körvonalazódhat. S ha Rilke és Karl Kraus mellé vagy közé pozicionálódik Krleza Adyja, az előzőhöz hangvétele és személyiségfelfogásának néhány eleme fűzi, az utóbbihoz szatirizáló előadásmódja: nemigen tudok megszabadulni attól a gyanútól, hogy a Krleza által Paprika Jancsiknak minő21 Na brehu ciernych vöd (Sötét vizek partján) címen jelent meg E. B. Lukác előszavával Pozsonyban költészeti antológia, amely Ady-fordításokat is tartalmaz, az antológia címében Adyt idézi.

22 Gáldi László: A Dunatáj nyelvi alkata. A Dunatáj irodalmi fejlődése. Gergely, Bp., 1947. Vö. még Fried István: A Dunatáj irodalmainak összehasonlító elemzése, Forrás 1995,11., 21-29.

23 Krleza: Madzarski lirik... i. m.

24 Három szellemes lírikus, három ember, három fajta, az osztrák (katolikus) Rilke, a zsidó Kraus és a magyar (kálvinista) Ady... Az egybefogás egyben a különbözőséget is tudatosítja.

25 Zastave III, 34-35., Zászlók II, 84.

81