Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 9. szám - „Amikor kiállok a pódiumra, műtárgy vagyok”
szik az én hangom? Ilyen kérdések voltak bennem. De egyáltalán nem az én dolgom, meg nem tartom fontosnak, hogy megmondjam, hogy milyen szerepet játszottam. Mit tudom én?! Most nagyra tartanak. De akkor, bárcsak a hetvenes években lett volna egy bátorító szó. Szakmailag, hogy bátorítottak volna. A Symposionban, ott igen, hogy rajta, te csak írjál! De az is jólesett. (Nevet.)- Amikor a kurátorok, az érdeklődő művészettörténészek, gyűjtők számára bontogatsz és rendezgetsz, akkor a szépírói anyagokból is találsz olyat, ami elkerülte a figyelmedet? Teljesen ismeretlen a közönség előtt, netalán csak folyóiratközlésben fellelhető, könyvformában azonban nem látott napvilágot?- Nem, a kéziratokkal nem foglalkoztam, arra nincs időm.- Tehát létezik olyan készlet, ami tüzetes átvizsgálásra szorulna?- Van. Azért lepődtem meg, mert egy 2015-ös tanulmánykötetben, amit most kaptam (Roginer Oszkár: A város mint /ellent'érv: Újvidék a /jugoszláviai/ magyar irodalomban - a szerk. megj.), felfedeztem olyan verseket, amelyek soha nem kerültek be egyetlen kötetbe se, de folyóiratban megjelentek. Úgyhogy bizonyára van, de nem foglalkozom most ezzel.-A következő mű? A Vadhús megjelenése utáni?- Honnan tudjam? (Nevet.) Nem tudom, de mégis valami birizgál. Van ötletem, csak nem tudom, megérem-e. Ugyanis itt arról beszéltem, hogy engem megihletnek képek, művészi alkotások, mint például A sikoly, és gondoltam, hogy esetleg egy olyan verseskötetet állítok össze, amelyet vizuális dolgok ihlettek meg. Nagyon sokan írtak már ilyen verseket. Persze tudom, hogy mások hogyan írták, én valószínűleg másként írnám. Nyilván azért nyúlok hozzá a témához, hogy másmilyenek legyenek a versek. Mert azok a versek általában valóban a mű értékét és a képnek a hatását írják le. Rá is lehet körülbelül ismerni a képre. Én nem ilyet írnék.- Remélem, alkalmat kínál majd egy újabb beszélgetésre. Köszönjük szépen!- Én is nagyon köszönöm a türelmüket! 76
