Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 9. szám - „Amikor kiállok a pódiumra, műtárgy vagyok”
dackorszaka, amit én a magánéletemben már korábbról ismerek. És hát persze, magamról is írtam azokban a versekben, hiszen ő nekem jó ürügy volt, hogy azonosítsam magam az ő helyzetével.- Soha jobb ürügyet. Következzék Jancsó Miklós és Harag György.- Két nagyon különböző ember. Két nagyon egyéni, kedves, szerény ember, semmi sztárság. Tehát ők azok az emberek, akiknek „van mire szerénynek lenniük". Ezt a mondást Jancsótól hallottam. Két abszolút profi. De különbözőek. Harag György hagyományos értelemben vett színházat művelt, ő nem akarta felrobbantani a színházat, de azért korszerűen értelmezte és tolmácsolta a színházat. Például ő volt az, aki engem meg mert hívni főszerepre, ami szintén nagy reakciót váltott ki az Újvidéki Színházban.- Parádés Kosztolányi-rendezésének szintén szereplője voltál. Az Édes Annáról van szó.- Igen. Ha ilyen rendezők lettek volna, akik nem alkudtak volna meg a színház belső, belterjes rendjével, akkor lehet, hogy többre vihettem volna színészként. Jancsó ismert engem már korábbról, mint kiderült, a Symposiont olvasta, tehát tudta, ki vagyok. Valamikor nagyon régen a budapesti 25. Színház vendégszerepeit az Újvidéki Rádióban, a Fényes szeleket adták elő Jancsó rendezésében, én akkor ismertem meg őt. Elmúlt sok év, és mégsem kaptam szerepet a színházban, én pedig játszani akartam. Régóta szerettem volna eljátszani Beckettnek az Ó, azok a szép napok\ című drámáját, ami szinte monodráma. A férfipartner ott ül a háttérben, és nem szólal meg, de mégis ott van, hogy a nőnek legyen kihez beszélni. Ott arról van szó, hogy a nő szeretne elénekelni egy dalt. Egész idő alatt szeretné elénekelni a dalát, de nem tudja, hogy mi az. Na, ez volt az én hangköltészetem. Hogy a hangköltészetben én is el szerettem volna mondani azt, amit nem lehet leírni, vagy idegen nyelvre fordítani. Beckettnél nyakig be van ásva a földbe a nő. Én ezt el szerettem volna játszani. Jancsó elvállalta, hogy ezt a darabot megrendezi. Ezt elmondtam Tolnai Ottónak, aki erre azt mondta, hogy Kati, de hát nekem van egy monodrámám, rád írtam, hát rendezze meg azt a Jancsó. Mondom, jó. Véleményem szerint, Tolnai ezután gyorsan átalakította a szöveget, merthogy semmi köze sem volt a darabnak hozzám, csak annyi, hogy odaírta, Ladik Katalinnak, és hogy van egy kisfiam, és hogy kontaktlencsém van. Ami amúgy tényleg egy valós eseményen alapult, mert egy előadás közben valahogy kiesett a kontaktlencsém, és előadás után mindannyian keresgéltük a színpadon. O ezt a jelenetet beírta a darabba. Azután ezt elvittem a Jancsóhoz. Azt mondta, hogy persze, miért ne, a Tolnai meg a Ladik együtt az nyilván egy esemény. És így került sor a Bayer-aszpirin című monodrámára, amit a színház azért fogadott el, mert nem volt fűtés, és olyankor bezár a színház. Ok erre az időre megszerveztek egy szlovéniai turnét. Ez egy hétig tartott. Azt mondták, hogy akkor rendben, itt a Ladik Katalin, megcsinálhatja a darabot a Jancsóval a hideg színházban. Adtak egy szál műszaki embert. És megcsináltuk. így volt mit játszani. Egy hét után visszajöttek, és akkor gyorsan befejeztük a darabot, és így gyorsan kész lett a darab. De mivel aztán nem játszhattuk a színházban, mert tél volt és hideg, akkor ők megbeszélték, hogy a Szerb Nemzeti Színháznak (Srpsko Narodno Pozoriste - a szerk. megj.) van egy próbaterme, amit szerdánként átadhatnak nekünk. így a Szerb Nemzeti Színház meleg termében adtuk elő az előadásokat. Ez volt az egyik évben, a következő évben megint hideg tél volt, megint nem volt fűtés. Na akkor, gondoltuk, felújítjuk a Bayer-aszpirint. De lehet, hogy két év telt el? Mert azt már a színház új épületében adtuk elő, a kisteremben. Igen, valószínűleg az már az új épületben volt. Felújítottuk, és megint ugyanaz a helyzet állt elő, hogy eltelt két év, felújítjuk, és most másképp csináljuk. Rengeteg dolgot kihúztam a Bayer-aszpirinböl, mármint Tolnai szövegéből, és betettem nagyon sok Nina Hagen-zenét, és nagyon ladikkatalinosra alakítottam. 71
