Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 9. szám - „Amikor kiállok a pódiumra, műtárgy vagyok”
színházban dolgoztam. Nem mintha olyan nagyon el lettem volna foglalva, de ott kellett lenni. A legkisebb szerep miatt is ott kellett ülni egész nap, meg próbálni, meg minden. Iszonyúan sokat kellett dolgoznom a megélhetésért Magyarországon. Hosszú idő után jött ez a dolog, hogy a világban kezdték észrevenni, hogy ennek a közép-kelet-európai földrajzi területnek a művészete, a hatvanas, hetvenes évek művészete nincs feldolgozva. Egyrészt talán a politikai helyzet, másrészt az érdektelenség miatt. Bizony, kezdték felfedezni, hogy Jugoszláviában, Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban, de még mennyire hogy voltak avantgárd dolgok, törekvések, csak éppen nem voltak hivatalosak. A kétezres évek közepe felé, azt hiszem, 2007-ben megkeresett engem külföldről, az Erste Bank Kontakt Gruppe nagyon jelentős gyűjteményének kurátora, hogy van-e valami dokumentumom a régi időkből. Mondtam nekik, nem is tudom, hogy miről van szó. Mondtam nekik, hogy van ez és ez. Meg rengeteg dolog elveszett, hiszen az ember elküldi kiállításra, vagy egy folyóiratba a munkáját, azt soha nem kapja vissza.- A költözésekről nem is beszélve.- Felnőttek már azok a fiatalok, művészettörténészek, akik engem láttak Zágrábban vagy Belgrádban, és ők emlékeznek rám úgy, ahogy te is emlékeztél erre a Polyphonixra. Idehozattak nagyon jelentős kurátorokat különböző múzeumokból, és elkezdtünk kutakodni a zacskókban, dobozokban. Rájöttek, hogy itt szerintük kincsek vannak. Elkezdték ezeket megvásárolni. Ha ez nincs, én éhen haltam volna. Nemcsak én, hanem a családom is. Ez hatalmas szerencse, hogy nem volt időm soha kipakolni, szelektálni dolgokat, hanem csak zutty, bepakolni, költözni ide, költözni oda, amoda, és így megmaradtak véletlenül a dolgok. Hála az istennek, hogy így most ezek archiválódnak.- Életutadhoz kötődően kiemelődött már az Új Symposion folyóirat mint meghatározó irodalmi-művészeti orgánum. Egy híres társulást tegyünk most mellé, a Bosch + Bosch Csoportot.- Érdekes módon a csoportban valójában mindenki önállóan tevékenykedett. Amikor egy kiállítást vagy akciót, vagy valamilyen más eseményt terveztünk, akkor megvolt a szereposztás, hogy ki kicsoda. Engem ott nem képzőművészként akartak bemutatni, hanem a hangokhoz és a hangperformanszhoz kapcsolódóan. Tehát nem volt az a csoportszellem, amit az ember elképzel egy ilyen csoportnál. Talán ketten-hárman megbeszélték a dolgokat, az alapítók. Nekik volt koncepciójuk.- Többen sajnos már nem élnek közülük.- Mi pedig, a többiek, alkalmazkodtunk. Alkalmazkodtunk a kiállítás, az esemény arculatához. Ez így történt. De végül is annyira erős egyéniségek voltak abban a csoportban, hogy önálló művészként is jelentős műveket hoztak létre a csoport megalakulása előtt is, meg a csoport megszűnése után is. De amikor csoportként mutatkoztunk be, akkor egy egységes profilt nyújtottunk. Ugyanígy vagyok a zenei csoporttal is. Már régóta a magyar- országi Spiritus Noister zenei csoport tagjaként is szerepelek.- Ki nem hagytam volna.- Igen? Na, jól van akkor.- Jeles személyekkel szeretném folytatni: Dubravko Detoni, Zágráb.- A hatvanas évek végére kell visszakanyarodnunk, amikor a zenei műfajról van szó, pontosabban a zeneszerzőkkel való együttműködésemről van szó. Az első férjem, Király Ernő úgy gondolta, hasznosítani tudná az én hangköltészeti gyakorlatomat, ezt a műfajt az ő zenéjében. Sőt meg is zenésítette néhány versemet, és néhány Bosch + Bosch csoporttag versét is. 69
