Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 9. szám - „Amikor kiállok a pódiumra, műtárgy vagyok”

mondanivalóm van, néhány versem, Joyce és Carroll szövegeinek töredéke is elhangzik, a mozdulatok is megjelennek. A testemre vetített különböző kódok hatására fokozatosan vetem le idős testi mivoltomat. A performansz után azt mondták, tényleg megfiatalodtam. Hiszen ma a testről is beszélünk, ugye, ezért mondhatom, hogy az emberi testnek mindig fontos szerepe volt műveimben.

Az ember néha úgy érzi, egy belső utazás során visszafelé lehet menni az időben, de ezt nevezhetjük másként is. Tehát ha az ember egy másik időbe utazik, akkor a teste olyan, mint egy csónak. Olyan, mint egy eszköz, egy szerkentyű, vagy szárnyak. A test arra is szolgálhat, hogy ne csak lélekben fiatalodjunk meg, hanem testileg is. Akkor a mozdulatok megváltoznak, fürgébbekké válnak, az arc is megváltozik, újra csodálkozik az ember, ha fiatal. Az idős ember olyan, mintha már mindent tudna, és már nem érdekelnék a dolgok.- Nem óhajt kódokat fejteni.- Igen. Nem akar kódokat fejteni. Tehát Alice így fejlődött nálam. A tárgyak, azok nagyon fontosak, mert inspirálnak, emlékeztetnek valamire. Ez a valami pedig a megélt sok jó és rossz érzés.- Visszakanyarodnék az elismerések világához. Természetesen a vajdasági közegben számosán felismerték Ladik Katalin írói, akcióművészi, zenészi, színészi jelentőségét. Ilia Mihály pedig, mint annyiszor, igen korán érzékelte, tudatosította, és egyetemisták sokaságának tanította Szegeden, miért és mennyire figyelemre méltó ez a folyamatosan gazdagodó művészi tevékenység. Szakdolgozatokat, doktori értekezéseket írnak rólad. Az 1918 és 1991 közötti jugoszláv avantgárd, neoavantgárd, posztavantgárd történetét feldolgozó, több mint 600 oldalas angol nyelvű kézikönyv, amelyet Dubravka Djuric és Misko Suvakovic szerkesztett, bőven említi a neved. Ugyanez a helyzet a Helena Sablic-Tomic és Goran Rem szerzőpáros jóvoltából kiadott Kortárs horvát irodalom - Költészet és rövidtörténet 1968-tól napjainkig című kötettel, amelyben interkulturálisan mérvadónak tekintik munkásságodat. A veszprémi EX Symposion folyóirat tematikus folyóiratszámot jelentetett meg 2010-ben, s Újvidéken ugyanebben az évben tartottak reprezentatív életmű-kiállítást a tiszteletedre. Éppen most, április végén nyílt meg egy másik tárlat a budapesti acb Galériában, ugyanúgy retrospektív válogatás, angol címmel, The voice of a Woman. Az újvidéki nagykiállításnak Moc zene: Katalin Ladik volt a címe, majd a dátum, utána pedig egy alcím, The power of a Woman. Egymással szépen összejátszó hívószavak, munkásságodnak szentelve. A hatalom, a hang, az erő. Annyira komolyan vették a retrospektivitást meg a zárójelek közé tehető dátumozás mágikus hatalmát, hogy a magyarországi hírverés úgy szólt, ez már egy nem élő alkotónak a kiállítása.- Igen. Az előbb meséltem, és jót mulattunk ezen. Nekem már kétszer keltették a halálhíremet. Egyszer a horvátok, most pedig, nemrégen, amikor Székesfehérváron volt ez a retrospektív kiállítás. Egy fiatal, kezdő újságíró lányt küldhették, ez a kiállítás az újvidékinek volt az áthelyezése, és nyilvánvalóan nem volt a kiállításon, de azért írt róla. Ott voltam a megnyitón teljes valómban. Ő pedig azt írta, hogy a nemrég elhunyt Ladik Katalin retrospektív kiállítása megtekinthető, és megnyílt itt és itt, ekkor és ekkor. Ezt a Magyar Nemzet közölte. Úgyhogy megvan a véleményem. Utána felhívtak, ez most mi. Félénken felhívott egy ismerős, és nagyokat sóhajtott, akkor hogy van most. Aztán pedig megláttam a Magyar Nemzetben, hogy valóban ezt írták.- Említést tettél fontos ars poeticádról, performanszaidról, egyéb megnyilatkozásaidról. Arra kérnélek, hogy néhány általam külön kiválasztott produkciódról se feledkezzünk el. Először az Ufó party című hangkölteményedről beszéljünk. Az apropót az is szolgáltathatja, hogy Maurits Ferencnek köze van ehhez az alkotásodhoz.

65