Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 9. szám - „Amikor kiállok a pódiumra, műtárgy vagyok”
volna. Hogyha hagynak. De hát az egy jó időszaka volt a színháznak a fiatalokkal, a háborút átvészelték. Hihetetlen egyébként, hogy egy színházban, ahol nincs férfi, hogyan lehet színházat csinálni. Valóban, Mezei Kingáék megcsináltak egy jó színházat jó ideig. Csodálkoztak is az akkori fiatalok: visszanéztek néhány videofelvételt, a Három nővért, meg még valamit, ami még esetleg megmaradt. Őket, tudtommal, azzal árasztották el, hogy a Ladik Katalin rossz színésznő volt, mert hát csak rossz kritika jelent meg rólam az egyetlen színházi kritikusunk írásaiban. Csak rosszat írt rólam, vagy meg sem említett, vagy az volt, hogy „felléptek még". Amikor megláttak engem ezeken a felvételeken, akkor mondták, hogy ez egy nagyon jó színésznő. Nem értették, engem miért degradáltak. Túl „modern" voltam. Ideálban, úgymond szépségideáiban sem feleltem meg az akkori színházigazgatóknak. Szóval, nem voltam szép, nem voltam tehetséges. (Nevet.)- A társulati elköteleződés így nem következhetett be Magyarországon, hiszen olyan szituáció teremtődött, amely valamiféle légüres teret, vákuumszerű állapotot hozott létre körülötted. Ennek a következménye lenne az, hogy a színészet, legalábbis ami a kőszínházon belüli munkálkodást illeti, szépen elmaradozott mellőled?- Valójában én vetettem véget ennek, hiszen otthagytam a színházat, hivatalosan nyugdíjba mentem, akkor költöztem át Magyarországra. Felkínáltak nekem utána nemsokára egy óriási szerepet, el is játszottam. De Magyarországon az a helyzet, hogy amikor valaki egy nagyon nagy színésznő után ugyanazt a szerepet megkapja, akkor állandóan összehasonlítják, meg ilyenek. Úgyhogy egy nagyon nagy szerepet kaptam, Nádas Péter Találkozások című darabjában játszottam el a női főszerepet. Szinte monológ volt az is, úgyhogy igenis volt lehetőségem. De ezt, mondjuk, felkínálták. Off-együttesekben is felkínáltak egy-egy szerepet, de én nem koncentráltam arra, hogy színészi pályán maradjak. Elég sok volt a külföldi meghívásom önálló estekre, ezek mentek. És hát az írásra összpontosítottam inkább.- Meglepő, hogy újabb filmszerepek sem nagyon kötődnek e magyarországi időszakodhoz.- Eleinte igen, a hetvenes években igen.- Nyilván, azokon nőttünk fel, de most az áttelepülés utániakra térjünk ki.- Most itt Magyarországon az a felfogás uralkodik, hogy valaki vagy színész, vagy író.- A kettő együtt nem.- Igen. És valahogy nagyon tisztelték az írói mivoltomat. Pontosan éreztem, valahogy meg-megdobtak egy-egy filmszereppel, de azok általában művészfilmek voltak, ahol csupa művészek, meg nem is színészek játszottak. Ez szokás volt Magyarországon.- Bizonyos produkciókat hitelesítettek arcokkal, figurákkal.- így van. Azt vettem észre, hogy az a felfogás uralkodott, hogy a színésznő egy rabszolga, az megalázható személy, az író meg nem az. Én azt vettem észre, hogy íróként nagyon tiszteltek.- Életművednek a nemzetközi visszhangja mintha kezdettől fogva rangosabb, erőteljesebb lenne a magyarországi fogadtatásnál és elismerésnél.- Ez így van. Különösen az utóbbi tíz évben, tizenöt évben, húsz évben is talán. Valóban, olyan rangos helyeken szerepeltetnek, vagy sorolnak fel, de hát, ugye, külföldre nem jutnak el a versek. Azt mondhatom, most már végső ideje, hogy jobban lefordítsanak világnyelvekre is. 63
