Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 9. szám - Füzi László: A világ változása

Alekszijevics módszere Kapuscinski módszerével rokon, azzal a különbséggel, hogy a lengyel íróval szemben mindig a valóság közelében marad, nem emelkedik a történeti általánosítás síkjára. Vagy igen, de nem a típusalkotás módszerével.

29.

A könyvet szinte tetszőleges helyeken felütve idézek pár mondatot Szvetlána Alekszijevics adattárából. Szvetlána Alekszijevicstől, s azoktól, akik az életük történetét elmesélték az írónőnek. A könyv a szerző öt kötetet kitevő „vörös" ciklusának utolsó darabja, alapvetően a Szovjetunión belüli élettel foglalkozik, de az átmenetre is számos utalást találunk benne.

Az alábbiakban a szövegekből mondatokat emelek ki, idézésüknél nem érintem a szövegek környezetével való kapcsolatát, mondom.

„Azt hittük, hogy a szabadság igazán egyszerű dolog. Eltelt egy kis idő, és megroppantunk a súlya alatt, mert senki nem tanított minket szabadon élni. Csak arra, hogyan haljunk meg a szabadságért."

„...ami elkezdődött, »csehovi« élet volt. Történelemnélküliség. Minden érték elveszett, kivéve az élet értékét. Meg magát az életet."

„Én szerettem a birodalmat... A birodalom utáni életben unatkozom. Érdektelen."

„Egy orosznak szüksége van arra, hogy valamiben higgyen... Valami tiszta, emelkedett dologban. Az agykérgünkbe van égve a birodalom és a kommunizmus."

„A szocializmus arra kényszerítette az embereket, hogy a történelemben éljenek. .. Hogy mindig valamilyen nagy tervben vegyenek részt..."

„Tulajdonképpen én hülye, mint kiderült, meg is elégedtem volna pusztán a szólásszabadsággal, mert én igazából szovjet kislány voltam, a szovjet dolgok mélyebben belénk ivódtak, mint gondoltuk volna. Dovlatovot és Viktor Nyekraszovot olvasni, Galicsot hallgatni... Nekem ennyi elég is lett volna. Én arról nem is álmodoztam, hogy kiruccanok Párizsba, és végigsétálok a Montmartre-on, vagy megnézem Gaudi Sagrada Famíliáját. Csak hadd olvassak, és hadd beszéljek. Olvasni! A kislányunk, Olecska megbetegedett, még csak négy hónapos volt, súlyos tüdőgyulladást kapott. Majd beleőrültem az aggodalomba. Én is befeküdtem vele a kórházba, a gyereket nem lehetett egy percre sem letenni, csak akkor nyugodott meg, ha állva a kezemben tartottam. Csak járkáltam ide-oda a folyosókon. Amikor egy-egy félórára elaludt, mit gondol, mit csináltam? Kialvatlanul, kimerültén... Na, mit? A GULAG-szigetvilág végig ott volt a hónom alatt, ilyenkor azonnal előkaptam. Az egyik kezemben a haldokló gyerek, a másikban Szolzsenyicin. Számunkra a könyvek foglalták el az élet helyét. Ez volt a mi világunk."

52