Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 9. szám - Füzi László: A világ változása
26. Nem kollázs, nem idézetekből összeállított esszé Villányi László A költészet mibenléte című írása, az idézetek mégis nagy szerepet játszanak benne.* A cím kihívó, de az írás megfelel a szerző önmagával szemben támasztott követelményének. Villányi a magasban egyensúlyozik, de a lépést egyetlenegyszer sem téveszti el. írása önmagáról, a szerencse fiáról szól, arról az emberről, akinek a megszületése előtt minden úgy történt, hogy ámulhasson az univerzum költészetén. A szerelmet, a szépséget, a barátságot, a tárgyakat, a tárgyakhoz való viszonyát, s magát a költészetet idézetekkel jeleníti meg. Családi életéhez is idézeteket kapcsol, amikor azt írja, hogy édesapja kőműves volt, akkor Mirko Kovac mondatát emeli a szövegébe: A kőműves a kövek költője. Ha a költészetről beszél, akkor Heisenberg és Borg beszélgetését idézi, Tisztában kell lennünk vele, hogyha atomokról van szó, a nyelvet a fizika is csak úgy használhatja, mint a költészet. A Szépség kapcsán Mallarmé mondatát veszi elő, Nincs más, mint a Szépség, s csak egy tökéletes kifejezése létezik, a Költészet. (A Szépségről van-e itt szó, vagy a Költészetről? Mind a kettőről, mondom.) Aztán Camus mondata következik, Mi száműztük a szépséget, a görögök fegyvert fogtak érte. Ezt követően Celan mondatát olvasom, A költészet - az a nyelv sorsszerű egyszeri- sége, majd Bahtyinét, A nyelv összes lehetősége csak a költészetben tárul fel... így jutunk el oda, ahol Villányi László kijelöli a maga feladatát, A szerencse fiának nincs más dolga ..., mint a lehető leglassabban létezve, a lehető legtöbb hallgatásban, találkozzon a világban megnyilvánuló költészettel, mutassa fel, és természetének engedelmeskedve, beteljesítve a planárák ajánlását, avassa költészetté az életet. Több oldalt kitevő kommentárt kapcsolhatnék Villányi László írásához, külön értelmezhetném minden egyes, mások szövegével alátámasztott állításait, nem teszem. Ennek a mesteresszének nagyobb a tétje annál, minthogy kommentárok taglalják egy-egy részletének állításait. Villányi László esszéje végül is a költészetről és a költészet mellett önmagáról beszél, arról, hogy élete miképpen igyekszik eggyé válni a költészettel. Ez a mostani könyv önmagámról is szól, az esszé így önmagam feladatát is segített megérteni. Nem mások által kényszerítve, hanem a magam akaratából találtam rá erre a feladatra. Nem más ez a feladat, mint az, hogy a magam életét élve a költészetet, az irodalmat, egyáltalán a művészetet megéljem. * Villányi László írása: A költészet mibenléte, Forrás, 2015. október, 3-13. 27. Az, hogy élni akartam az irodalmat, visszamenőleg a magam számára is értelmezi azt, amit az irodalom körül tettem. Élni akartam az irodalmat, az írásokat, műveket, ami azt is jelenti, hogy nem az irodalmi életet akartam élni, noha ha akarom, akkor azt a megéltnél jóval intenzívebben élhettem volna meg. Társaságokat kereshettem volna magamnak, 50
